Szabó István Őrbottyán polgármestere indul a jövő évi önkormányzati választáson

„Én már meghoztam a döntést. Szeretnék indulni és ismét megmérettetem magam. Több mint tizenhét éve veszek részt Őrbottyán közéletében, különböző pozíciókban, különböző felkéréseknek köszönhetően” – jelentette ki Szabó István Őrbottyán polgármester a helyi lapnak adott interjúban.

A város vezetője arról is beszélt, hogy a világjárvány, a háború, a rezsiválság, az infláció mindenkit sújt, ahogy az önkormányzatot is. Mint fogalmazott: „Látom az aktuális problémákat, de szeretem a kihívásokat. Minden nap látom és egyre jobban érzem, hogy kezd összeállni egy igazi csapat, akivel egy irányba mozgunk és közös erővel igyekszünk megoldani a felmerülő problémákat.”

Az interjúban az elmúlt négy év jelentősebb mérföldköveit illetően elmondta, hogy teljesen megújult az az Őrbottyáni GAMESZ. Sikerült erősebb kapcsolatot kiépíteni a szomszédos településekkel. Két új közösségi tér készült. „A Termelői Piac és a felújított Pálos fogadó egyenként is „apró ékszerdoboz” a település egésze számára” – fogalmazott. Megemlítette a két elkészült bölcsődét, és azt is elmondta, hogy októberben kezdődik a harmadik bölcsőde kialakítása. Hozzátette, hogy heteken belül elindul a TOP Plusz pályázaton elnyert bruttó 243,1 Millió Ft ráfordítása a Gyár utca, Gárdonyi Géza utca, Szent István utca útburkolat korszerűsítésére és a csatlakozó új út építésére. Emellett szintén a TOP Plusz pályázaton elnyert Sportközpont épülhet, melyre bruttó 297,1 Millió Ft áll rendelkezésre. A teljes interjú az Őrbottyáni Hírmondóban olvasható.

Fotó: Őrbottyáni Rendezvények, Facebook

Hozzászólás
Előző cikkKözúti razziát hirdetett a rendőrség
Következő cikkÖngyilkosságot kísérelt meg egy rab a váci börtönben