Női kézilabda-vb – Bordás Rékát egy hónapra kölcsönadja a Vácnak az FTC

Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint biztosan jót tesz majd Bordás Rékának, hogy a Ferencváros egy hónapra kölcsönadta a Praktiker-Vác csapatának – közölte az MTI.    

Az M4 Sport csütörtöki, 40×20 című kézilabda podcastjében a kapitány emlékeztetett rá, hogy Helembai Fanny combsérülése miatt a váciaknak szükségük volt egy beállóra, Bordás pedig szerencsétlen helyzetbe került, hiszen az FTC-nek négy beállója van, és közülük ő töltötte a legkevesebb időt a pályán.    

„Egyrészt örülök, mert biztos vagyok benne, hogy többet fog játszani Vácott. Egyelőre egy hónapról beszélünk, de ha jól tudom, ez Fanny állapotától is függ. Lehet, hogy hosszabb lesz, lehet, hogy rövidebb. Ezek a meccsek biztosan jót tesznek majd Rékának, bár ezek nem Bajnokok Ligája-mérkőzések, hanem bajnokik lesznek” – nyilatkozta.

A két klub szombaton jelentette be a megállapodást. A játékos a Vasas SC, a Dunaújváros és a Debrecen elleni bajnoki találkozókon szerepelhet. Az Európa-liga selejtezőjében a török Kastamonu Belediyesi GSK ellen csak akkor játszhat, ha a Ferencváros engedélyezi, abban az esetben ugyanis a BL folytatásában már nem szerepelhet a fővárosiak színeiben.

„A norvégok elleni mérkőzés elején nagyon látványos volt, hogy hiányzik neki a játékidő, de az utolsó 18-20 percben védekezésben sokat javult” – mondta Golovin.

Hozzátette, mondta a beállónak, hogy az eddig kiesett játékidőt nagyon nehéz pótolni, de a váci lehetőséget használja fel arra, hogy a válogatottban is jó teljesítményt tudjon majd nyújtani.

„Biztosan megviselte, hogy ő kapta a legkevesebb időt. Erről is beszéltem vele. Az élet mindig hoz valamit, de nem szabad feladni, ugyanúgy kell dolgozni. Nem boldog, de örül annak, hogy pályán lesz, Vácott nagyon jól fogadták, mert tudják, hogy szükségük van rá” – magyarázta.

Herbert Gábor, a Praktiker-Vác vezetőedzője úgy fogalmazott, amikor először hallott a lehetőségről, hogy a 26 éves beálló hozzájuk kerülhet, azt gondolta, ez egy „win-win-win szituáció”.

„Számunkra azért, mert egy tapasztalt beállót tudhatunk a sorainkban a következő hónapban is. Réka számára azért, mert játéklehetőséghez jut. A válogatott számára azért, mert Golovin Vlagyimir nagyon komolyan számol vele főként a védelemben, de támadásban is, ő pedig az elmúlt években többször bizonyította, hogy lehet rá számítani” – nyilatkozta.

A tréner hangsúlyozta, egy hete dolgoznak együtt, és csak pozitívan tud nyilatkozni Bordásról, akinek hatalmas labdaéhsége és játékéhsége volt, nagyon motiváltan érkezett és nagyon könnyen beilleszkedett.

„Biztosan nem ezen a három-öt mérkőzésen fogja megváltani a világot a Vác színeiben. Hosszú távon nem ez a jó megoldás, de szerintem meg kellett próbálni, mert nagyon közeledik a világbajnokság” – szögezte le.

Herbert közölte, nagyon bízik benne, hogy a csapatkapitány Helembai mielőbb játékra kész lesz, de az elmúlt egy hétben a rengeteg kezelés ellenére sem javult az állapota, ezért újabb vizsgálatok elé néz.

Forrás: MTI
Fotó: fradi.hu

Hozzászólás
Előző cikkEnergiamegtakarítási okokból változik az Őrbottyáni Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje
Következő cikkÚjabb szakasz zárásával folytatódnak a burkolat felújítási munkálatok az M2-es autóúton