A ZöldLiget – Baráti Kör Sződligetért, Sződliget legaktívabb civil szervezete szervezésében megvalósuló, számos helyi egyesülettel és közösséggel együtt dolgozva létrejövő Sződligeti Napok programsorozatot a község és a közösség ünnepének is szánják.
A nyárzáró programsorozat keretében augusztus 18-án pénteken, este hat órától helytörténeti kerekasztal-beszélgetés, este nyolc órától pedig nyáresti jazzkoncert, és Petőfi busz várja az érdeklődőket. A programok helyszíne a Szabadság tér, valamint a Sződligeti Parkszínpad lesz. Szombaton este hat és fél kilenc között a Szabadság téren a Sződligeti Összművészet Utcája várja a látogatókat, melyen helyi művészeket, civileket lehet megismerni. Ott lesz mások mellett a Korsók Háza, Benk Katalin festőművész, Mesélj nekem Sződligetről! könyv. Este fél kilenckor bemutatják a Rábai Cukrászat 2023-as Sződliget Tortáját, melyből kóstolót biztosítanak a helyszínen. A nap fő kulturális eseménye pedig az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Sződligeti Operagála lesz.
A Sződligeti Operagála házigazdája Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Az est fellépői: Rácz Rita (szoprán), Horváth István (tenor), Haja Zsolt (bariton), zongorán kísér Tóth Sámuel Csaba. A programokra a belépés ingyenes.