A DUNAKANYAR SE KÉR AZ ERŐSZAKOS ANTIFAKÉPZÉSBŐL

A Dunakanyar marad békés, ahol sikerült megakadályozni az embervadászokat és pedofilokat támogató Szikra Tábor megrendezését.

A rendszerkritikus baloldali, saját magát szociális és zöld ügyeket képviselőnek valló Szikra Mozgalom hetek óta nyári táborát hirdeti a közösségi médiában; még pénzt is gyűjt rá. Eredetileg a Fejér vármegyei Bodajkon akarták megtartani háromnapos rendezvényüket, de ott a helyszínt biztosítók visszamondták a foglalásukat. 

A Mozgalom ezt követően vette célba a Dunakanyart, ahol a lehetőséges helyszíneket üzemeltetők szintén kijelentették, hogy nem kérnek az erőszakos antifaképzésből, és elutasítják az embervadászokat és pedofilokat támogató Szikra Tábort.

Mint ismert, február elején az Antifa több támadást is végrehajtott Budapesten. A bűncselekményekkel összefüggésben tartottak házkutatást a Jámbor András nevével fémjelzett Szikra Mozgalom egyik tagjánál, akinek lakásán hetvenezer pedofil felvételt találtak. Ezek a tartalmak egy laptopon és egyéb adathordozókon voltak. A laptop tulajdonosa a kihallgatása előtt felakasztotta magát a biatorbágyi, volt katonai bázison.

A Szikra Mozgalom tábora végül három helyett egynapos lesz Budapesten. Karácsony Gergely főpolgármester vélhetően tárt karokkal fogadja a rendszerkritikus mozgalmat, éppúgy mint minden évben a Budapest Pride résztvevőit. 

A mozgalom annál a Karácsony Gergelynél talált menedéket, akiről az Alapjogokért Központ elemzése kimondta, hogy minden téren csődöt mondott Budapesten: „Karácsony egy politikai értelemben is sikertelen, gyengekezű vezető, akivel az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc azt csinál, amit akar.”

Hozzászólás
Előző cikkDunakanyar borai, zene és tűzijáték Nagymaros szívében
Következő cikkJövő héten startol a Nagymarosi Csípős Fesztivál