Már 1492 hazai önkormányzat közgyűlése megszavazta az Országgyűlés márciusban elfogadott békepárti határozatát – erről közölt bejegyzést Facebook-oldalán a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere.
Szita Károly kifejtette: nekik köszöni, hogy kiálltak a béke mellett, és – mint hozzátette – várják a további képviselő-testületi döntéseket.
A balliberális Matkovich Ilona vezette Vác nem állt ki a béke mellett
A balliberális Matkovich Ilona vezette Vác azonban nem csatlakozott a békepárti határozathoz. Mokánszky Zoltán Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő terjesztette elő a májusi képviselő-testületi ülésre, hogy Vác is csatlakozzon Szita Károly felhívására a kormány békepárti javaslatához. Tótváradi-Nagy Bence (Összefogás Vácért) képviselő kérésére ezt azonban még az ülés elején törölték a napirendről.
Szita Károly a témában pénteken Kaposváron sajtótájékoztatót is tartott – erről az MTI tudósított –, ahol a politikus emlékeztetett arra: április végén küldte el a parlamenti határozatot minden magyarországi polgármesternek, arra kérve őket, terjesszék a közgyűlés, illetve képviselő-testület elé, tűzzék napirendre és fogadják el, ezzel is erősítve Magyarország békepárti álláspontját. Mondjunk határozott nemet a háborúra, szorgalmazzuk mi is a mielőbbi békét, hiszen ez minden magyar település érdeke, csak ezzel garantálható a biztonságos, nyugodt élet, a települések további fejlődése – hangsúlyozta.
A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke úgy véli, az önkormányzatok kiállása azért is fontos, mert a háború következményeit Európa és benne Magyarország is elszenvedi, a helyzetet csak fokozzák „az elhibázott brüsszeli szankciók”, ezek következménye a magas infláció és energiaár, a jövőt illető bizonytalanság. – Erre erkölcsi és gazdasági értelemben is csak a béke lehet az egyetlen megoldás – hangoztatta. Szita Károly szavai szerint látható ugyanakkor, hogy a baloldal a háború pártján áll, ezalól a baloldali vezetésű önkormányzatok jelentős része sem kivétel. Úgy fogalmazott: a kormánypárti többségű Kaposvár közgyűlésének baloldali képviselői is nemet mondtak a békére, és a háború mellett foglaltak állást. Számos baloldali önkormányzatnak nem sikerült a pártérdekek fölé kerekedni, üdítő kivétel Salgótarján, ahol elfogadták a támogató határozatot – jegyezte meg. A politikus reményét fejezte ki, hogy a következő hónapokban még többen utasítják el a háborút és csatlakoznak a békepárti határozathoz. Szita Károly a Magyar Nemzetnek elmondta, nem jelöltek ki határidőt, az önkormányzatok folyamatosan, a háború végéig elfogadhatják a békepárti határozatot. Szavai szerint ez már csak azért is így van, mert az egyes településeken eltérő időpontokban tartanak testületi üléseket, van, ahol havonta, máshol negyedévente üléseznek.
– Egészen addig várjuk a csatlakozó önkormányzatokat, amíg nincs béke. Csatlakozni sohasem késő, egészen addig küzdeni kell a békéért, amíg háborúznak – emelte ki.
MTI/0627