Piknikezéssel egybekötött kerékpártúra lesz Acsán

Közepes nehézségű kerékpártúra várják a sportolni vágyókat, május 20-án szombaton délelőtt. A rózsakúti piknikezéssel egybekötött kerékpártúra gyülekezője az acsai Művelődési Ház előtt lesz.

Az esemény szervezői azt írják, hogy nem teljesítménytúra, a nem sportolók és gyermekek számára is teljesíthető. A teljes táv kb. 20 km, melynek során több olyan pont is lesz, ahol meg lehet pihenni, illetve a lassabban haladókat megvárni. A cél az együtt biciklizés, a közös-, kellemes időtöltés.

Program és útvonal:
Az esemény oldalán azt írják: „A túra Acsa község közparkja elől indul. A főútvonalon haladunk Erdőkürt irányába, de az első adandó alkalommal le is térünk földútra, hogy a nagy emelkedőt elkerüljük. Innen már földúton haladunk – mezőgazdasági területek és erdő mellett – a dombtetőig. Itt térünk be az erdőbe és a célunkhoz, az erdő mélyén lévő forráshoz. Az erdőben tartunk egy nagyobb pihenőt, ahol lehet sétálni, nézelődni a csodás környezetben. Tábortüzet gyújtunk, ahol lehetőség lesz szalonnasütésre is! A hozzávaló alapanyagokról mindenki maga gondoskodjon. A könnyebbség érdekében az ellátmányt be lehet tenni a kísérő autóba és nem kell a kerékpáron szállítani! Az ebédet kipihenve indulunk tovább az erdőn át Püspökhatvan irányába a főúthoz. Ettől a ponttól egészen Acsa határáig aszfalton közlekedünk, majd ismét letérünk a főútról – hogy elkerüljük az emelkedőt – és földúton, illetve mellékutakon térünk vissza a kiinduló ponthoz várhatóan 17-18 óra körül. A teljes táv 20 km, mely tartalmaz föld- és murvás utat és aszfalt utat is.”


Részvétel:
A túrán bárki – saját felelősségére – részt vehet. 14 év alatti gyermek csak felnőtt felügyeletével vehet részt.
Közlekedés:
A túrán mindenki tartsa be a közúti közlekedés szabályait.
Magatartás:
A túra során mindenki óvja a természetet, ne szemeteljen, és ne rongáljon.
Kerékpár:
A kerékpárok közúti- és erdei utakon való közlekedésre alkalmasak és megfelelő műszaki állapotúak legyenek. Az útvonal jellege miatt főleg MTB, esetleg trekking bicikli a javasolt.
Felszerelés:
Javasolt mindenki számára egy kulacsnyi vizet hozni. A rózsakúti pihenő alkalmával lesz lehetőség ásványvizet inni és a kulacsokat utántölteni, akár friss forrásvízzel! Az erdei- és murvás úton való közlekedés miatt javasolt defektjavító készlet, vagy tartalék belső is. A túrát egy záró autó kíséri, melyben az esetleges javításokhoz szükséges szerszámok és elsősegély felszerelés is lesz.
Rossz idő esetén a túra másik időpontban kerül megrendezésre

Hozzászólás
Előző cikkKosdon és Acsán is járt ma a Google Utcakép autója
Következő cikkDéri Stefi: Ma már a jobboldal uralja a közösségi médiát (videó)