Elhunyt Dr. Kékesi Gábor, a váci kórház orvosigazgatója

Megrendült szívvel és mély fájdalommal vettük tudomásul Dr. Kékesi Gábor orvosigazgatónk, osztályvezető főorvosunk, kedves munkatársunk halálhírét. Nehéz szavakba önteni az elvesztés érzését, fájdalmas múlt időben beszélni szeretett kollégánkról – írja az intézmény közösségi oldalán.

Dr. Kékesi Gábor 1957.10.24 Kemencén született.1976-ban érettségizett, még ebben az évben felvették a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, 1982-ben szerzett orvosi diplomát. Oktatói már orvostanhallgatóként meglátták benne a gyógyítót.

„Az első gyakorlaton kitűnt aktivitásával. Szintetizáló képessége jó, hamar eljut a helyes diagnózis felállításához. Meggyőződése, hogy megfelelő gyakorlati tudásra csak akkor lehet szert tenni, ha a klinikai gyakorlatok adta lehetőségeket maximálisan kihasználja, ennek megfelelően a gyakorlatok aktív, vállalkozó tagja. Biztos fellépésével hamar elnyeri a betegek bizalmát”

Hivatását rövid kitérővel mindvégig a Váci Jávorszky Ödön Kórházban gyakorolta. Belgyógyászati szakvizsga mellett nephrológiai és diabetológiai szakvizsgát szerzett.

A lépcsőfokokat végig járta: orvos, szakorvos, adjunktus, főorvos, 2010-től osztályvezető főorvos, 2019-től orvosigazgató.

40 év orvosi szolgálattal eltöltött idő.

Gyógyítóként gyakorlatias ember volt. Már pályája kezdetétől fontosnak tartotta a fiatal orvosok, ápolók oktatását. Példamutató humanista egyénisége, kiváló szervező tevékenysége, emberszeretete kivételes vezetővé tette. A szó nemes értelmében nála a beteg érdeke volt a legfőbb törvény, ezért dolgozott. Nyitott szemmel járt, észrevette az elesetteket, ahol és amiben tudott segített betegeinek, munkatársainak.

Magas szakmai és etikai követelményeket támasztott magának és munkatársainak. Holisztikus szemlélet jellemezte, egyike volt azon orvosainknak, akik a belgyógyászat szakágakra bontása előtt szerezte szakvizsgáját és gyógyító tapasztalatait. A legnehezebb időszakokban is erőt adott, példát mutatott munkatársainak. Halkszavú, szerény, előzékeny, optimista ember volt egész életében. Hiányozni fog nagyon!

Nyugodjék békében!

Forrás: Jávorszky Ödön Kórház

Hozzászólás
Előző cikkFelújítják a játszótereket Letkésen
Következő cikkNyílt napot tartott a szobi mentőállomás