Közös együttműködésnek köszönhetően hozza közelebb a természetet a nagybörzsönyi és a kassai kisvasút

„A kisvasutak, mint egyedülálló kapuk a természetbe és a kulturális örökségünkhöz” című projekt 2021. január 1-én vette kezdetét, s felkarolja Közép-Európa közös kulturális és ipari emlékeinek gyöngyszemeit, amelyek mára már jelentős turisztikai célpontokká váltak. A negyedmilliós Kassa mellett működő gyermekvasút évi 50 ezer, míg a majd 700 főt számláló Nagybörzsönyben az erdei vasút évi 30 ezer látogatóval büszkélkedhet – hangzott el a Pátria Rádió adásában.

Nagy általánosságban elmondható, hogy még ezek a kisvasutak a XX. század ’90-es éveiben a megszűnés határán voltak, ma az együttműködésnek és közös munkának köszönhetően megmaradtak, virágzásnak indultak egy közös együttműködési program keretében.

Reiter Flórával, az Interreg VA Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programkeretén belül megvalósult NatGate projektmenedzserével Bodri Eleonóra, a Pátria Rádió munkatársa beszélgetett. Az interjúban a két vasút történetével kapcsolatban elmondta, hogy mind a nagybörzsönyi, mind pedig a kassai kisvasút megépítésekor nagyon komoly értéket jelentettek az ott élő embereknek, számos helyinek és a térségben élőknek biztosítottak munkalehetőséget. Csak a második világháború után, nagyjából az 1970-es, ’80-as években álltak rá arra, hogy hétköznap ezek a kisvonatok dolgoztak, hétvégén pedig kirándulókat szállítottak. Az viszont nem volt jellemző, hogy turisztikai célpontként tekintsenek rájuk.

Mint mondta: ma már a Nagybörzsönyi Erdei Vasút is és a Kassai Gyermekvasút is, a csend, a nyugalom, a természet és az aktív kikapcsolódás fénypontja, és ugyanúgy kapuk a természetbe, ahogy ezt a projekt címe is utal. Jelenleg ezekből a célállomásokból vagy végállomásokból rengeteg turistaútvonal indul, a kerékpározás lehetősége is adott. A gyerekeket a kisvonatozás öröme mellett számos játszótér is várja egy-egy megállóhelyen.

A riportban hallhatunk a Kassai Gyermekvasút megalakulásáról, amelynek legfőbb érdekessége, hogy nagyon roved idő alatt, kizárólag önkéntes és emberierő bevonásával jöttlétre. A Kassai Gyermekvasút is -csakúgy, mint a többi kisvasút- a bezárás szélén állt, amikorbő 10 évvelezelőtt 3 lelkesfiatallétrehozta a ma is működő Kassai Gyermekvasút polgári társulást, s amely e project vezetető partnerévé (is) nőtte ki magát.

Érdekességként Reiter Flóra projektmenedzser azt is kiemelte, hogy a kisvonatosok egy nagy családként tekintenek egymásra és rengeteg barátság is erre alapszik. A projekt célkitűzésein túl büszkék arra is, hogy nemcsak szakmai együttműködés van a partnerek között, hanem emberileg is jóban vannak, látogatják egymást és egymástól tanulnak. Kassa és Lillafüred együttműködésével indult egy kezdeményezés, hogy egymás település neveiről nevezték el az egyes mozdonyokat vagy vagonokat, így van Kassán egy Miskolc nevű mozdony és Lillafüreden van egy Kassa nevű személyszállító kocsi. Most pedig Nagybörzsönyben lett egy Kassa nevű mozdony és Kassán van egy Nagybörzsöny nevű nyári vagon.

Mindemellett Nagybörzsönyben megvalósult egy korhű személyszállító újraépítése, a Szent István Templom díszkivilágítása, közös szórólap, brossúra és film, valamint lassacskán elkészül a Vásártéri Szabadtéri Színház is.

Emlékeztetett, hogy a nagybörzsönyi kisvasút októberben ünnepelte a 114. születésnapját és újraindításának 20. évfordulóját. Ekkor egy családi nappal és számos programmal várták az érdeklődőket. Mint mondta: nagyon jól sikerült ez a rendezvény, a rettenetes időjárás ellenére is a két nap alatt körülbelül 500-an jöttek el és nézték végig Nagybörzsöny Új Csodáit, amely nem jött volna létre e majdnem fél milliós projekt nélkül.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap 85%-kal (azaz Magyarországon 251 286,91 EUR) segíti a projekt céljait. A partnerek hozzájárulása 5%-5%, mely mindkét partnernél nagymértékű megpróbáltatással bírt, valamint a 10%-10%-os kormányok közbenjárásával lett teljes e projekt összköltségvetése.

Hozzászólás
Előző cikkSzarvas József egyszemélyes színházi darabja lesz látható Vácon
Következő cikkKözel 40 millió forintból újult meg az acsai közös Önkormányzati Hivatal (videó)