Civil Díjra jelölték a verőcei bicibuszt

Bicibusszal a gyerekek reggelente örömmel indulnak iskolába és biztonságban oda is érnek. A kezdeményezők alternatívát mutatnak nekik a fenntartható közlekedésre, az aktív testmozgásra, az önálló és felelős közlekedésre. Most egy szavazattal bárki támogathatja a bicibusz programot, ugyanis a legjobb helyi kezdeményezés kategóriában döntőbe jutott a kezdeményezés, így a verőcei bicibusz akár Civil Díjas is lehet.

Az országban elsőként Verőcén indult el a bicibusz, még tavaly tanév végén. Szeptemberben folytatódott a program, és a szervezők szeretnék, ha idén tavasszal új lendületet kapna a kezdeményezés.

Mint írják: szeretnénk, ha Verőcén is egyre népszerűbbé válna ez a kezdeményezés, ahogy azt is, ha egyre több helyen indulnának bicibuszok az egész országban.

A bicibusz fő célja, hogy minél több ember számára mutassa meg, a kerékpár kézenfekvő eszköz az iskolába járásra, kísérletet tesz arra, hogy az elmúlt évtizedekben kialakult autós közlekedésre szabott városoktól megpróbáljunk elszakadni: egy barátságosabb város képét rajzolja meg, ahol az embereké a főszerep. A célunk, hogy felhívjuk az önkormányzat figyelmét a biztonságos kerékpáros infrastruktúra fejlesztésének- és a biztonságos utcák kialakításának szükségességére – írják a kezdeményezők közleményükben.

Bicibusszal a gyerekek reggelente örömmel indulnak iskolába és biztonságban oda is érnek, miközben nagyon élvezetes módon mutatunk nekik alternatívát a fenntartható közlekedésre, az aktív testmozgásra, az önálló és felelős közlekedésre. De nem csak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is hasznos ez a kezdeményezés: kihagyhatják a szinte minden iskola előtt kialakuló dugók és „parkolóvadászatok” idegőrlő perceit. Ehelyett kényelmesen elvihetik gyermeküket a legközelebbi bicibusz találkozóhelyre, ahonnan a gyerekek felnőttek és pedagógusok kíséretében eltekernek suliba.

A verőcei bicibuszra itt lehet szavazni:

https://nlc.hu/civil-dij-2023/?cname=Civil%20D%C3%ADj%202023&vpitem=9c590a84#magyar-kerekparosklub-dunakanyar

Fotó: Magyar Kerékpárosklub

Hozzászólás
Előző cikkTámfalat építenek Nagymarosnál, korlátozásokra kell számítani
Következő cikkSzarvas József egyszemélyes színházi darabja lesz látható Vácon