360 életet mentettek a Samsung SDI dolgozói

A hazai vérellátás folyamatos biztosításához napi 1600-1700 véradóra van szükség. A Samsung SDI Magyarország ezért, a Vérellátó Központtal együttműködve, idén már második alkalommal szervezett véradó napokat dolgozóinak. A kezdeményezésen a vállalat 120 munkatársa mintegy 54 liter vért adott, hozzájárulva ezzel 360 vérkészítményre szoruló beteg ellátásához.

A betegellátásban elengedhetetlen a folyamatos vérellátás biztosítása. Vérre és vérkészítményre balesetből, vagy egyéb okból származó műtétek során továbbá vérvesztés, vérszegénység miatt lehet leggyakrabban szükség.  Egy véradó akár három életet is megmenthet a szükséges vér biztosításával! A leadott vérből a szakemberek háromféle vérkészítményt állítanak elő, fagyasztott plazmát, vörösvérsejt-koncentrátumot és thrombocyta-koncentrátumot.

A Samsung SDI tavaly indította el dolgozóit véradó programját az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködésben. Az eddig megvalósított két eseményen már több mint 100 liter vérre járultak hozzá a munkatársak a vérellátás biztosításához. A most megvalósított véradó napokon 120 véradó vehetett részt a véradásra vonatkozó technikai szabályok miatt, azonban ennél jóval többen jelezték részvételi szándékukat a kezdeményezésen. Számukra is adott lesz a lehetőség ara, hogy a jövőben segíteni tudjanak a vérre szoruló betegeken, mert a vállalat negyedévente fogja megszervezni a véradó napokat. A program célja, hogy az év végére 1500 beteg ellátásához szükséges vért adjanak a vállalat dolgozói.

A rendszeres véradó nap és annak széleskörű kommunikációja a közvetlen segítségnyújtás mellett a figyelemfelkeltést is szolgálja. A vállalat célja, hogy minél többen jelentkezzenek önkéntes véradónak, hozzájárulva ezzel a hazai vérellátás biztosításához.

A Samsung SDI-ről

A Koreai Köztársaságban székhellyel rendelkező Samsung SDI a világ vezető akkumulátor- és elektronikai anyagok gyártója, amely újra definiálja az elektromos járművek, energiatároló rendszerek és IT-eszközök világát. A vállalat az átalakulást és az innovációt ösztönzi, hogy a „kreatív energia- és anyagmegoldások vezetőjévé” váljon az e-mobilitás, az energetikai megoldások, valamint a félvezetők és kijelzők területén. A vállalat kötelezettséget vállal arra, hogy 2050-ig globálisan 100%-ban megújuló villamos energiát fog beszerezni. A legfrissebb hírekért látogasson el a Samsung SDI News oldalára ahttps://www.samsungsdi.com/sdi-news/list.html. címen.

Hozzászólás
Előző cikkKisnémediben szerdánként friss zöldség-gyümölcs vásárlási lehetőség indul
Következő cikkVadászrepülők gyakorlatoztak a Dunakanyar felett