Összefogott a Dunakanyar, érkeznek a felajánlások az ipolydamásdi család számára

Példaértékű megmozdulás kezdődött a Dunakanyarban. A térség számos településéről érkeznek a jólelkű, segítőkész emberek felajánlásai.

Van, aki hűtőt, más cserepet, de akad olyan jószándékú térségi lakos is, aki ácsmunkával segítené a tűzben mindenét elvesztő ipolydamásdi háromgyerekes családot. A legfontosabb most a tartós élelmiszer, tisztálkodó szer lenne a család számára.

Mint arról korábban is írtunk, egy családi ház tetőszerkezete és melléképülete gyulladt meg vasárnap hajnalban Ipolydamásdon. A három kiskorú gyermeket nevelő családnak a tűzben szinte mindene odalett. A szülők és a gyerekek egyelőre ideiglenesen Ipolydamásd önkormányzata által felajánlott szolgálati lakásba tudnak beköltözni. Vasárnap óta nagyon sokan megmozdultak. Megtudtuk, hogy ruhanemű elegendő beérkezett, és a bútorok is megérkeztek a szolgálati lakásba.

Fónagy István kérdésünkre elmondta, Németh Csaba alpolgármesterrel egyeztetve a család számára jelen pillanatban a legnagyobb segítséget a tartós élelmiszer és a tisztálkodó szer felajánlás jelentené. Ezt Vácon is le lehet adni a Budapest Fő út 36. szám alatt a Fónagy és Walter Vendég- és Borházban. Fónagy István elmondta, az itt összegyűlt felajánlásokat 2-3 napon belül eljuttatják a család számára.

A Váci Élet nevű helyi csoportban, valamint a korábbi cikkünkhöz is számos hozzászólás felajánlás érkezett. Szekrénysort, hűtőt, 1500 darab cserepet, gyerekruhát ajánlanak a jószándékú segítőkész térségi lakosok.

Rományik Ferenc a település polgármestere kérdésünkre elmondta, hogy ágyat és heverőt már kapott a család, ám az üres lakásba még szükség lenne egy kanapéra, illetve különféle konyhai berendezésekre, hűtőre, mikróra, poharakra, tányérokra egyaránt. A felajánlásokat az ipolydamásdi művelődési házban lehet leadni, 8-12 óra között.

Az összeírt legszükségesebb dolgokat tartalmazó lista szerint pedig, az alábbi felajánlásokkal továbbra is segítheti a családot:

-Elsős és harmadikos tanszerek, füzetek, ceruzák, stb.
-Gyerekjátékok, mesekönyvek
-Csomagolt, tartós élelmiszerek
-Tisztálkodó szerek, papíráruk

Aki pénzadománnyal (a közleménybe írják be, hogy ADOMÁNY), segítené a családot, azt az alábbi számlaszámon tudja megtenni:
Számlatulajdonos: Molnár Ádám
Számlaszám: 11600006-00000000-83876569
IBAN számlaszám
HU02 1160 0006 0000 0000 8387 6569

A felajánlásokat Ipolydamásdon a Művelődési Házban gyűjtik hétköznap 8 és 12 óra között. Más időpontban a Vegyesboltban vagy a Kocsmában lehet leadni Tomán Gyöngyinél.

GRT

Hozzászólás
Előző cikkKözösségi programot szervezett Kisnémediben a fafaragó szakkör
Következő cikkIngyenes elektronikai hulladékgyűjtés lesz Őrbottyánban