Már készül a Memento Mori – A váci legenda második része

A forgatást jövőre tervezzük, de már most biztos, hogy ismét váci helyszíneket választunk és a statiszták között is újra láthatjuk majd a váci polgárokat” – mondta a Mandinernek adott interjúban Kiss Stefán Mónika a nemrég bemutatott Memento mori – a váci legenda című kalandfilm rendező-producere.

Arról is beszélt, hogy megközelítőleg tíz éve forgatott először olyan antropológusokkal, akik a váci múmiák titkát kutatták. Akkor dokumentumfilmet készített. Majd azt vette észre, hogy egyre több időt tölt a forgatáson kívül is a kutatók társaságában. „Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy ezeknek a múmiáknak a történetét meg kell filmesíteni. A téma egy kalandfilmért kiáltott” – emlékezik a lapnak adott interjúban vissza Kiss Stefán Mónika. Bár a váci lelet már-már világszinten is egyedülállónak minősül, mégis kevesen ismerik a Fehérek templomának múmiáit.

„A filmben is elhangzik, hogy Magyarország »múmianagyhatalom«, és ez nem túlzás! Palermóban van egy múmiagyűjtemény, de az nem egy helyen megtalált múmiáknak az összessége. Még Ötzinek és Tutanhamonnak a kutatója is hazánkba jár, hogy a mi múmiáinkat kutassa. A templom kriptájában talált leletegyüttes természetes úton maradt fenn ilyen jó állapotban, míg az egyiptomi múmiákat mesterséges úton tartósították. Más népek pedig füstöléssel igyekeztek megőrizni szeretteiket holttestét jobb állapotban” – fejti ki a Mandinernek adott interjúban a rendező.

„A váciak büszkék lehetnek a múmiáikra, magára a városra – ami szerintem az egyik legszebb barokk város idehaza –, és remélem, a filmre is azok lesznek” – teszi hozzá Kiss Stefán. Az érdeklődők jelenleg a Tragor Ignác Múzeumban egy apáca, egy egykori szabómester és egy kisgyermek múmiáját tekinthetik meg.

Már készül a második rész

Kiss Stefán Mónika azt is elárulta a Mandinernek, hogy már most lázasan dolgoznak a második részen, hiszen trilógiát terveznek. Egyelőre a forgatókönyvön dolgoznak. „A forgatást jövőre tervezzük, de már most biztos, hogy ismét váci helyszíneket választunk és a statiszták között is újra láthatjuk majd a váci polgárokat” – tekint a jövőbe az alkotó.

A tervek szerint a most elkészült kalandfilmnek április folyamán egy díszbemutatót is terveznek a váci Piarista Kilátóba. A főbb szerepekben Trokán Nórát és Reviczky Gábort láthatják a nézők. A film vágója Király István volt, aki többek között a Kincsem című alkotásnál is közreműködött. Egy könyv is készült a kalandfilmről, amelyben a váci múmiák története mellett helyet kapott a teljes forgatókönyv is.

Hozzászólás
Előző cikkÉjszakai munkavégzés a vasútvonalakon
Következő cikkÁtúszott a Dunán, már a Naszály hegynél jár a Svájcból indult farkas