Idén már hatodik alkalommal szervezi meg a térség 27 iskolája számára a váchartyáni Euniors Ifjúsági és Sport Egyesület azt a rajzpályázatot, mely mindig egy az adott évben évfordulós költőhöz, vagy íróhoz köthető – mondta el kérdésünkre a szervezet elnöke Bucs-Tonk Veronika Dóra.
Ezúttal Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából nemcsak rajzpályázattal, hanem vetélkedővel is készülnek a váci Piarista Kilátó Központ felkérése nyomán. Bucs-Tonk Veronika Dóra hozzátette, tavaly Arany János halálának 140. évfordulójára emlékeztek a Magyar Kultúra Napja alkalmából, a Váchartyáni Művelődési házban tartott interaktív délután keretében és 127 pályamű érkezett.
Az egyesület vezetője kérdésünkre azt is elmondta, hogy legfőbb céljuk a fiatalok aktivizálása, ezért igyekeznek minden résztvevőt apró ajándékkal meglepni. Tavaly minden rajzot készítő emléklapot, könyvjelzőt és radírt kapott. A díjazottak pedig értékes ajándékokat. Idén az már biztos, hogy a Sajdik Ferenc Gyűjtemény támogatása révén, akit a zsűri kiválaszt belépőt is kap majd – tette hozzá. „Azért szeretnénk minden résztvevőt egy kis díjjal meglepni, hogy érezze, milyen fontos az, amit csinál” – hangsúlyozta az egyesület vezetője.
Azt is megtudtuk, hogy négy főből áll a zsűri. Bucs-Tonk Levente népi iparművész, egy pedagógus, óvodapedagógus és egy független laikus véleményezi a beérkezett pályaműveket, melyekből vándorkiállítás is lesz idén.
Idén a pályaműveket január 23-ig várják. Ebben az évben pedig újdonságként vetélkedő is lesz január 27-én 17 órától a Váci Piarista Kilátó Központban. Erre vegyes korosztályú legfeljebb 5 fős csapatok jelentkezését várják. Ezen a napon kerül sor az eredményhirdetésre is. A csapatok január 25-ig regisztrálhatnak az euniors@gmail.com e-mail címen.
Bucs-Tonk Veronika Dóra azt is elmondta a korábbi években Csukás István, Benedek Elek, Arany János szerepelt a pályázat témájaként. A váchartyáni egyesület legfőbb célja, hogy a fiataloknak és a családoknak hasznos szabadidős programokat biztosítson a szabadidő hasznos, érdekes, élményekkel teli és egészséges eltöltésére. Rendkívül változatos programokat szerveznek. Többek között népdal versenyt, fényösvényt Szent Márton történetéhez kapcsolódva, családi pikniket, gyereknapot, falu olimpiát, nyári tábort, anyák napját, húsvéti kézműves készülődést, csak hogy néhány az egyesület szervezésében zajlott programot említsünk.