Csörög község önkormányzata közel 400 millió forint értékű forrást nyert el konzorciumi partnereivel, a Máltai Szeretetszolgálattal és a Mahájána Alapítvánnyal, melynek keretében a település lakosságának életkörülményei javítása érdekében egy komplex településrehabilitációs projekt megvalósítását hajtják végre. Négy lakásból álló szociális bérház épül, és több utcát szilárd útburkolattal látnak el a pályázat keretében.
Szorcsik József Csörög polgármestere a 0627.hu stábja kérdésére elmondta, a beruházás jó ütemben zajlik, és várhatóan májusban adják át a négy önkormányzati lakásból álló társasházat. Hozzátette, a 72 négyzetméteres, konyhával, erkéllyel is rendelkező lakások bérleti jogára tavasszal nyújthatnak majd be pályázatot a rászorulók. A pozitív elbírálást követően kedvezményes havidíjért, legfeljebb öt évig bérelhető az önkormányzati lakás.