Harmincz Rita néhány évvel ezelőtt Letkésről indulva bejárta a fél világot és az utazásai alatt szerzett élményeit könyvek, blog és film formájában ismertette meg követőivel. Rita december 11-én hazalátogat és egy könyvbemutatóra és filmvetítésre vár mindenkit a művelődési házban, ahol legújabb kötetéről Pion István költővel beszélget majd.
A rendezvényen levetítik a Mentwai – Dzsungelben szülöttek című filmet, amely Indonéziában készült egy bennszülött törzsnél Rita szereplésével, és a könyvben is helyet kapott.
Várnak mindenkit szeretettel december 11-én, vasárnap 16 órakor a letkési művelődési házban. A rendezvény ingyenes és a könyv a helyszínen megvásárolható lesz.
A könyvről így ír a szerző, amelybe az alábbi linken bele is lehet olvasni:
„Utazásaim legaktívabb éveinek érdekes kalandjait, nehézségeit, boldog és boldogtalan pillanatait gyűjtöttem össze kisebb novellák formájában. Aki régóta olvassa az írásaimat, azok számára lesznek benne ismerős helyzetek, esetenként kicsit átírva, kiegészítve, de olyan történeteket is megosztok, amelyeket még sehol sem meséltem el.
Személyes történetekkel teli emlékkönyvnek szánom ezt az elmúlt nyolc év lezárásaképp, magamnak és minden érdeklődőnek szeretettel.”
Fotó: A sárga ruhás lány