Vajon hány, a Matkovich érdekkörhöz köthető váci újépítésű társasházról derül még ki, hogy nem a tervek szerint épült fel?

Újabb összefüggés a Matkovich Ilona családjához köthető Geo Art. Team Kft-nél. Ez a cég építteti jelenleg azt a Kőhíd utcai lakóparkot, amely ellen foggal-körömmel tiltakoznak az ott élők. Mint megtudtuk, a kft. ügyvezetője évekig az a Ferencz Gellért volt, aki Vácon élet- és balesetveszélyes épület kivitelezésénél felelős műszaki vezető volt.

Nézzük sorra! Matkovich Ilona polgármester családjához több, ingatlanépítéssel foglalkozó cég is köthető. A HPL Beruházó Építőipari és Szolgáltató Kft-ről már többször írtunk, mint ismert, igazságügyi szakértői vélemények alapján egyértelműen kiderült, hogy élet- és balesetveszélyesen épített fel egy társasházat. Az ügyvezető, Pajor Dániel (Matkovich fia) kiszállt a cégből, a kft-nek új cégneve, új ügyvezetője és egyetlen tulajdonosa lett: Lelkes István. Az a Lelkes István, aki a váci polgármesterrel egy háztartásban él és évekig szerepelt a NAV úgynevezett nagyadósok listáján.

A szintén ingatlanépítéssel foglalkozó (felszámolással megszűnt) Hangyavár Kft-nél, amelynek Matkovich Ilona is tagja volt, hasonló történt. Itt is a Matkovich családhoz köthető a tulajdoni kör, Pajor Dániel testvérétől, Leventétől (Matkovich másik fia) is Lelkes István vette át az ügyvezetést.

Ha megnézzük a cégek éves beszámolóit, érdekes, hogy míg ugyanazzal a tulajdonosi és ügyvezetői körrel rendelkező cégek közül az egyik hirtelen leépül, ezzel párhuzamosan egy másik felfut.

Többször írtunk már a Kőhíd Lakóparknál épülő társasházról, amely ellen számos platformon tiltakoznak a váciak. Az épületet a Geo-Art Team Kft., Pajor Dániel egyszemélyes cége építteti.

A céginformációk szerint, amíg a korábban említett cég hanyatlott, a Geo-Art Team Kft. árbevétele ezzel párhuzamosan nulláról 315 millióra, majd több mint 789 millió forintra ugrott. Az Opten adatbázisából kiderül, hogy a Geo-Art Team Kft. ügyvezetője korábban, 2014 végétől 2020 augusztusáig Ferencz Gellért volt.

Mint ismert, Ferencz Gellért annál a Barabás utcai társasház építésénél volt felelős műszaki vezető, amelyet a már említett HPL Beruházó Építőipari és Szolgáltató Kft. építtetett, nem a terveknek megfelelően, anyagokat kispórolva. A Matkovich Ilona érdekkörébe tartozó cég hibáit igazságügyi szakértői vélemények sorolják, melyekből kiderül, hogy élet- és balesetveszélyes az épület. Erről itt írtunk korábban.

Ferencz Gellért volt az ügyvezetője a Geo-Art Team Kft-nek akkor, amikor a Liszt Ferenc sétányon lévő társasházat építette a cég. De Ferencz Gellért volt ezen építkezés felelős műszaki vezetője is! Figyelemmel arra, hogy a Barabás utcai társasház életveszélyesen épült fel felelős műszaki vezetése mellett, vajon ez a Liszt Ferenc sétányon épült társasház biztonságos? Kifogástalanul épült fel? A terveknek megfelelően? Itt nem spóroltak ki anyagokat? A Barabás utcai épülettel ellentétben itt tűzvédelmi szempontból is biztonságos?

Úgy tudjuk, a Liszt Ferenc sétány 23. alatt lévő ingatlannak véglegesen nincs építési engedélye. Az épület fennmaradási engedélyt kapott, mely engedély ellen folyamatban van a megsemmisítés iránti közigazgatási per.

E-mailen kerestük Ferencz Gellértet, cikkünk megjelenéséig azonban nem válaszolt.

Folytatjuk…

Hozzászólás
Előző cikkFelavatják a felújított haranglábat Őrbottyánban
Következő cikkCivil szervezet kátyúzott Vácon