Szádoczki Imre: a kormány megmentette a váci uszodát a bezárástól

Szádoczki Imre, Vácon az uszoda előtt tartott pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormány támogatásának köszönhetően nyitva maradhat a negyedik negyedévben is a Vác Városi Uszoda. A Fidesz váci elnöke kifejtette, erre az időszakra összesen bruttó 22 millió 860 ezer forint támogatást kap Vác város önkormányzata.

„Óriási problémát jelentett volna az itt sportolók számára, ha november elsejétől jövő tavaszig bezár az intézmény, ugyanis itt versenyszerű úszás is folyik. Igen nagy plusz anyagi terhet is okozott volna a családok számára, ha Vác helyett a gödöllői, vagy szobi sportlétesítményt kellett volna úszás céljából látogatniuk”- fogalmazott Szádoczki Imre.

Matkovich Ilona Vác polgármestere október 12-én sajtótájékoztató keretében azt jelentette be, hogy a rezsiválság miatt az uszoda, a sportcsarnok és a stadion épülete november 1-től bezár. Szádoczki Imre rámutatott, hogy ezzel szemben most a kormányzat segítségével sikerült a bezárástól megmenteni az intézményt, biztosítva az ide járó gyermekek, felnőttek sportolási lehetőségét.

Szádoczki Imre a Fidesz váci elnöke sajtótájékoztatót tart a Vác Városi Uszoda előtt

Ezzel kapcsolatban leszögezte: „Matkovich Ilona hónapokra bezárta volna, ám a mostani eredményt a maga dicsőségére próbálja beállítani, noha ehhez a kormányzati támogatáshoz gyakorlatilag semmi köze. Valójában a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Vízilabda Szövetség javaslata alapján nyújtotta a magyar kormány a támogatást az önkormányzatnak.”

Hozzászólás
Előző cikkVácrátót polgármestere, az ország egyik legismertebb lemezlovasa, nem veszi fel a hivatali fizetését
Következő cikkNógrádi György biztonságpolitikai szakértő lesz a Váci Polgári Est vendége