Átadták a felújított óvodát Márianosztrán

Az elmúlt években 319 milliárd forintból épültek, illetve újultak meg óvodák Magyarországon – mondta Rétvári Bence (KDNP) országgyűlési képviselő a Pest megyei Márianosztrán a felújított Kistücsök Óvoda átadóünnepségén, csütörtökön.

A képviselő, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, bár az utóbbi évek a koronavírus-járványról, az elmúlt hónapok pedig az energiaválságról szólnak, és így minden cél elérése nehezebbé vált, de ezek a nehézségek sem tántorították el a kormányt, hogy a kisebb településeken is segítse a fontos fejlesztéseket.

A családbarát kormányzás egyik alapja, hogy a gyerekeknek jó körülményeket biztosító óvodák minél közelebb és minél korszerűbbek legyenek – húzta alá Rétvári Bence.

A márianosztrai óvoda felújítására az önkormányzat pályázott a Magyar falu programra, és nyert 50 millió forintot. Ebből készült el az épület szigetelése, a homlokzati hőszigetelés, a tetőszerkezet cseréje és napelemmel ellátása, új burkolatok építése, a pénzből új bútorokat is vásároltak a csoportszobákba.

Az átadó ünnepségen Rétvári Bence azt is ismertette, hogy a 319 milliárdos többletforrásnak köszönhetően több mint 16 ezer új óvodai férőhely is létrejött.

Mint elmondta, hazánkban a négy-hat éves gyerekek gondozása, nevelése, fejlesztése meghaladja az Európai Unió átlagát (97, illetve 95 százalék), és látható a kötelező óvodába járás eredménye.

A képviselő kitért arra, hogy Márianosztrán számos fejlesztés valósult meg az elmúlt években az óvoda felújítása mellett. Megemlítette az utak felújítását, közterületi karbantartó gép, valamint a falusi és tanyagondnoki busz beszerzését, vagy a csapadékvíz-elvezetési beruházást, amelyre 219 millió forintot nyert az önkormányzat.

Forrás: MTI

Hozzászólás
Előző cikkJubilál a verőcei betlehem a kápolnakertben
Következő cikkKészül a vácrátóti mézeskalácsfalu