Négy csoportos, összesen 52 férőhelyes bölcsődét adtak ma át Sződligeten. A 380 millió forintos pályázati támogatásból megvalósult beruházás ünnepélyes átadóján részt vett Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Juhász Béla Sződliget polgármestere, és Zachárné Podonyi Edit az intézmény vezetője.
Rétvári Bence elmondta, a település 20 millió forintos önrésszel egészítette ki a pályázati támogatást. Beszélt arról is, hogy a sződligeti bölcsődét is beleszámítva, országszerte 39 ezerről 59 ezerre nőtt bölcsődei férőhelyek száma Magyarországon az elmúlt években.
A Dunakanyarban ez a tizenkettedik település, ahol új bölcsőde épült, vagy régi bölcsődét kibővítették
„Különösen fontos része volt ennek a programnak, hogy azokon a településeken is legyen bölcsőde, ahol korábban nem volt, ahol addig egy másik településre kellett átmenni. Az volt a cél, hogy ne nagyvárosban legyen nagyobb intézmény, hanem legyen a kisebb településeken is új intézmény. Így ma már háromszor annyi településen érhető el Magyarországon a bölcsődei szolgáltatás, mint egy évtizeddel ezelőtt” – fejtette ki. A térség országgyűlési képviselője arra is kitért, hogy a közelmúltban megvalósult iskola bővítés után, most elkészült ez a bölcsőde is. Ezzel együtt pedig a Dunakanyarban ez a tizenkettedik település, ahol új bölcsőde épült, vagy régi bölcsődét kibővítették.
A korábbiakban Vácdukán két mini bölcsőde épült. Emellett Kosdon, Sződön, Váchartyánban, Szokolyán, Kismaroson, Őrbottyánban, Püspökhatvanban, Kisnémediben, Verőcén, Csörögön és immár Sződligeten jöttek létre új bölcsődék itt a környéken. A Dunakanyarban tizenkét település gyarapodott tizenhárom új bölcsődével, és még nincs vége – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Vác nyerte a legnagyobb támogatást, ott még nem készült el a bölcsőde. „Bízunk benne, hogy ott is a családokat tudjuk ezzel segíteni” – egészítette ki. Rétvári Bence arra is kitért, hogy a bölcsődében dolgozók esetében három év alatt ötven százalékos béremelés valósul meg.
380 millió forintos pályázati támogatásból és 20 millió forintos önrésszel valósult meg az 52 férőhelyes sződligeti Cseppliget Bölcsőde
Juhász Béla Sződliget polgármestere elmondta, hogy elsősorban a sződligeti embereknek szeretné megköszönni, azt a húszmillió forintot, amit összeadtak és sikerült beletenni ebbe az építkezésbe.

„Hogy mennyi ez a húszmillió forint, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ez körülbelül Sződliget költségvetésének a három százaléka. Annak az ötven millió forintnak, amit egy évben fejlesztésre költhetünk, annak a 45 százaléka, és nagyon jó dolog, hogy ez megépült. Nem megnyerni volt nehéz ezt a pályázatot, hanem felépíteni ezt a bölcsődét. A felrobbanó építőipari árak mellett nagyon sok álmatlan éjszakám volt. Tudtam azt, hogy egy rossz döntés, vagy egy félresikerült szerződés, vagy romba dönti a sződligeti költségvetést, vagy akár csődbe vihettük volna a települést, hiszen nem egy nagy költségvetésű településről beszélünk. Vagy itt maradt volna egy olyan torzó, mint a váci Bauer utcai bölcsőde, amit az államtitkár úr is említett. Már hátra dőlhetünk, sikerült.” – tette hozzá.

Zachárné Podonyi Edit a 0627.hu kérdésére kifejtette, a négy csoportból álló bölcsőde maximális létszáma 52 fő lesz, melyet márciusra fognak fokozatosan feltölteni. Két tizenkét, és két tizennégy fős csoporttal működik majd a sződligeti Cseppliget Bölcsőde. Az ünnepélyes megnyitón a szülőkkel érkező gyerekeket az egyik csoportszobában ugrálóvárak, kézműves foglalkozás, csillámtetoválás, egy másik teremben pedig Tölgyesi Brigitta fitnesz edző várta, aki baba-mama tornát tartott az érdeklődőknek. Zachárné Podonyi Edit megnyitó beszédében köszönetet mondott Csernitzky Zsuzsannának, mentorának, aki biztatta abban, hogy beadja pályázatát a bölcsőde vezetői posztjára.
GRT