2 milliárd forintból fejlődött Kosd az elmúlt tíz évben

Ha valaki 2010 környékén járt Kosdon, egy álmos, kissé fejletlen községre emlékezhet. Az eltelt tíz évben viszont gyökeresen megváltozott a település – számoltak be az M1 Magyarország Ma című műsorában.

Kosdon az Arany János Általános Iskolában nemcsak kosdi gyerekek tanulnak, ami érthető is, hiszen a környék egyik legkorszerűbb intézményévé vált. 83 millió forintból fejlesztették, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programnak köszönhetően. „A fűtési rendszer megújult, napelemek kerültek az épületre, illetve a teljes intézmény hőszigetelése megtörtént, amely egyben az épület külsejét is szebbé és vonzóbbá tette. Ezt követte a tetőcsere” – mondta Zimanné Gyatyel Ágnes, intézményvezető-helyettes. Az intézmény a Magyar Tudományos Akadémiával és az Apor Vilmos Katolikus Főiskolával egy olyan programot indított amelynek célja, hogy megelőzzék az első osztályosok tanulási kudarcait. Ennek egyik helyszíne az iskola udvarán lévő tündérkert. „Nem a padban ülve, hanem különféle helyeket kipróbálva, kényelmesen, ellazulva úgymond koncentráltan követhetik le az órának a folyamatát. Itt a zöld környezetben a gyerekek sokkal felszabadultabban, vidámabban vehetnek részt az óra folyamatában” – fejtette ki a műsorban Véglesi Andrea tanító.


A Csoda-Vár Óvodában 90 gyermek tölti mindennapjait. Az óvoda nemcsak azért népszerű, mert az elmúlt években korszerűsítették az energetikai rendszert hanem azért is mert egy bölcsődével is bővült a Pest megyei támogatási keret 21 millió forintjából. „Telt házzal működik az intézmény, folyamatosan növekszik a gyermeklétszám, ezt tapasztaljuk évről-évre. Három óvodai csoportunk van és egy bölcsődei csoport” – mondta Györgyné Dakos Szilva intézményvezető.

Az egyik leglátványosabb fejlesztés Kosdon az egészségház, ami egy vadonatúj épületként a település központjában fogadja a helyieket. „Európai szintű rendelő ezt nyugodt szívvel lehet mondani. A különbség az előzőhöz képest az, egyszerűen leírhatatlan. A mai világban az sem mindegy, hogy nemcsak szép a rendelőnk, hanem jó is. Ebben a gépészetnek óriási szerepe van” – fogalmazott Osztrogonácz Henrik háziorvos. Az új egészségház a Vidékfejlesztési Program 240 millió forintos támogatásából épült. „A gyönyörű új egészségház amivel gazdagodott a település volt az egyik leglátványosabb előrelépés, de a bölcsődétől kezdve a belterületi utakon át a külterületi utakig nagyon sok minden megvalósult, még hidat is át tudtunk adni. Csapadékvíz elvezetés, útépítés, ezek mindig nagy volumenű, több száz millió forintos támogatások voltak” – mutatott rá Rétvári Bence térségi országgyűlési képviselő.

Tíz év alatt 11 utcát újítottak fel Kosdon csaknem 250 millió forintból. A település egyharmadán megoldották a csapadékvíz elvezetést is. Ez 300 millió forintba került. Kurdi Ferenc polgármester elmondta: „Az elmúlt tíz évben a közel kétmilliárdos fejlesztésnek köszönhetően egy élhetőbb, jobb helyet tudtunk teremteni az itt élőknek. A beruházások az alap infrastruktúra kiépítésével kezdődtek. Csapadékvíz elvezetés kiépítése, utak rendbetétele, intézmények energetikai felújítása volt az elsődleges cél.”

Hozzászólás
Előző cikkÁramszünet lesz Zebegényben
Következő cikkFelavatják a felújított haranglábat Őrbottyánban