Vác hivatalos Facebook oldalán, már Sívóné gyermekbántalmazásáról is ír egy hozzászóló

Miközben lehetséges, hogy a Sívóné Cseh Katalin miatt felmondott váci bölcsődei dolgozók miatt gondban lehet majd a váci gyermekek bölcsődei ellátása, és közel száz elkeseredett szülő petíciót fogalmazott meg, mert kiváló szakembereket veszít Vác városa több tanú elmondása szerint a szakmaiatlan döntéseket hozó Sívóné miatt, addig Matkovich Ilona Vác város polgármestere és Inotay Gergely alpolgármester éppen donaueschingeni élményeit osztja meg a város lakóival, néhány mondatban a váci bölcsődék ügyére is kitérve. Az már egy másik kérdés, hogy ez az út, mennyibe került Vác városának, ha nem magán úton történt az utazás.

Mint Matkovich Ilona írja, büszkék a szakmai munkára.

Az eddig sem volt kérdés, hogy évtizedek óta kiváló szakmai munka folyik a város bölcsődéiben, de ezen kiváló alkalmazottakat nem Sívóné vette fel, nem is az ő érdeme – reagált a 0627.hu-nak Füleki Viktória szülő, hangsúlyozva, hogy pontosan ettől félnek, hogy a kiváló szakmai munka rovására megy az, hogy Vác városának vezetése évek óta szemet huny Sívóné ügyei felett. “Mire büszkék, ez nem az ő érdemük” – hangsúlyozza. Viszont, ha Sívóné marad, és még többen elmennek Vácról emiatt, akkor az már bizony gondot is jelenthet – teszi hozzá.

Számos hozzászólás érkezett a Sívóné Cseh Katalin azonnali leváltását kérő petícióhoz is:

“Szakmailag alkalmatlan ember ne vezessen olyan intézményt, ahol az intézmény sok évtizede jó példát, minőségi oktatást nyújtott” – írja egy hozzászóló az online petíció oldalán.

“Aláírom, mert azt gondolom, hogy Sívóné teljes mértékben alkalmatlan vezetőnek. Vác hírnevét erősen negatív színben tünteti fel” – írja egy aláíró.

“Aláírom a petíciót, mert egyetértek annak minden kijelentésével. Ezen felül, a Váci bölcsődék közül 1986-ban az elsők között kezdték meg, a Baba utcai bölcsődében, a fogyatékkal élő kisgyermekek korai fejlesztését és gondozását, valamint a családokkal való közös munkát. Kíváló szakmai munkáról téve tanubizonyságot. Azóta is elkötelezettek és szolgálják munkájukkal a gyerekeket és a szülőket. Tartahatatlan állapot, hogy Sívóné Cseh Katalin minden lehetséges jogszabályt, szakmai előírást semmibe véve akadályozza a fogyatékkal élő gyermekek integrált nevelését-gondozását, fejlesztését. Ezen kívül a szülőkkel is megengedhetetlen módon kommunikál” – teszi hozzá egy másik aláíró.

“Korai fejlesztő szakemberként fontosnak tartom, hogy a bölcsődében mind az ép-, mind az eltérő fejlődésű kisgyermekek alapjogai érvényesüljenek! A vezetői álmom olyan személy lenne, aki a beiratkozási procedúrától kezdve az egész nevelési év során a szülőkkel és egyben a családokkal segítőkészen, együttműködően, szeretetteljesen, megfelelő kommunikációval, támogatóan viselkedik! Sajnálatos látunk ennek hiányát” – teszi hozzá egy másik érintett.

“Aláírom, mert, mint régi bölcsődevezető, aki a leírtakkal teljes mértékben egyetért. Tapasztaltam, hogy az Igazgató Asszony milyen arrogáns, lekezelő hangnemet engedett meg magának, a dolgozóival és a szülőkkel szemben is. Engem többször is megalázott mások előtt. Azt gondolom, hogy egy ilyen személy nem való vezetőnek” – emlékszik vissza az igazgató magatartására egy érintett.

“Az én gyermekemet is egy nevelési éven keresztül szegregálták Sívóné Cseh Katalin intézkedése miatt; majd 2022 nyarán többszöri (a Szobi Kormányhivataltól érkezett!) kérésre sem volt hajlandó kiadni a GYOD-felülvizsgálathoz szükséges (formailag és tartalmilag megfelelő) intézménylátogatási igazolást!” – jegyzi meg egy másik érintett.

“A dolgozók munkája kifogástalan, mindent megtesznek a gyerekekért és a vegyes csoportok hatalmas fejlődést adnak az odajáró gyerekeknek” – emeli ki a dolgozók kiváló szakmai munkáját egy aláíró.

“Teljes mértékben alkalmatlannak tartok szociális intézmény élére egy olyan igazgatót, aki egy évre szegregálta a sajátos nevelési igényű gyermekek csoportját egy részleges integrációról híres bölcsődében, továbbá rendszerint az empátia teljes hiányával, megalázó módon kommunikál a sérült gyermekeket nevelő szülőkkel illetve róluk, valamint állandó feszült légkört tart fenn az intézményben” – jegyzi meg egy másik érintett is.

Sivóné Cseh Katalin nem oda való mint igazgató. Az sni-s gyermekekről úgy beszél amit egy igazgatónak nem szabadna,és sok gyermek szenved/szenvedett az ő döntése miatt – jegyzik meg.

Matkovich Ilona mai posztjában, utalva a 27-i beszélgetésre, ahol átvette a közel száz aláírást tartalmazó petíciót Sívóné azonnali leváltását kérő szülőktől, valamint tájékoztatták arról is, hogy a már felmondott három alkalmazott mellett, további négyen otthagyják a váci bölcsődéket, ha továbbra is Sívónéval kell dolgozniuk, azt írja: “Büszkék vagyunk a bölcsődében végzett szakmai munkára, és a legfontosabb számunkra, hogy a szülők úgy érezzék, az intézmény a legmegfelelőbb ellátást nyújtja gyermekük számára. Számomra nagyon hasznos volt ez a találkozó, amely megmutatta, miben kell változtatnunk.”

Donaueschingenből bejelentkező posztjában, azt már nem fejti ki, hogy miben kell változtatniuk. Ezúttal sem említi meg, és nem ad választ a petícióra, a felmondásokra és arra sem, hogy hagyják-e, hogy további négy kiváló szakember felmondjon.

Az online elérhető petícióban azt írják: Sívóné Cseh Katalin korábban bizonyítottan jogsértést követett el mikor, szembe menve a hatályos szakmai programmal szegregálta a gyermekeket. A jogsértés miatt az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalta és figyelmeztetésben részesítette. Emellett újabb és újabb nyilvános, névvel ellátott szülői panaszok látnak napvilágot, melyek részletezik azt is, hogy a jelenlegi igazgató Sívoné Cseh Katalin milyen agresszív stílusú kommunikációt intéz a szülők felé, továbbá mennyire nem együttműködő és segítőkész a családokkal. 2022 januárjában már eljutott Matkovich Ilonához egy levél amelyben a Validity Alapítványon keresztül az előző nevelési évben érintett szülők kérték az igazgató asszony felelősségre vonást és vezetői megbízatásának azonnali megvonását. Mai cikkünkben Sívóné egy volt munkatársát érintő testi abúzusról számoltunk be. Erről Vác városának mindhárom alpolgármestere levelet is kapott az érintett tájékoztatása szerint. Mindezeken túl, Vác Városának Facebook oldalán névvel is vállaltan arról írnak, hogy gyermeket is bántalmazhatott Sívóné Cseh Katalin.

A 27-i kerekasztal bejegyzéshez érkezett nyilvános poszt írója szerint:
“Azt vajon tudják-e, hogy anno miért kellett a váci Kölcsey utcai bölcsődéből hirtelen távoznia? Ott dolgoztam az intézmény egyik bölcsődéjében és láttam, olvastam a jegyzőkönyvet, amit sehol sem találnak…érdekes..🤔
Bizony, abban gyermek bántalmazás állt…
A papírok, jegyzőkönyv hová tünt…nem tudni..
Azért ennek sem ártana utána nézni…”

Azt is írja:
“Ez nem hazugság! Soha nem állítanék ilyet, ha nem láttam volna. Vannak tanúk is, akik bizonyítani tudják.”

Kérdéseinket az ügyben megküldtük Matkovich Ilona, és Inotay Gergely számára is. Azt is megkérdeztük, hogy a négynapos donaueschingeni út pontosan mennyibe került Vác városának, illetve, hogy ki, milyen járművel utazott, amennyiben nem magán úton utaztak.

Gerzsenyi-Raczkó Tímea

Hozzászólás
Előző cikkHarmadik lett a Nemzeti Vágtán a kishuszár vágta döntő futamán Cziráky Zsombor Vácot képviselve
Következő cikkParádi Katalin lett a polgármester Zebegényben