Új nyílászárókat kapott a nagymarosi iskola

Új nyílászárókkal felszerelt iskolában kezdhették meg a tanévet a nagymarosi általános iskola diákjai. Az épületet egy állami támogatásnak köszönhetően 50 millió forintból korszerűsítették, ezzel nagyban javítva az intézmény kifűthetőségét ebben az energiaínséges időben, majd további 50 millió forintból korszerűsítik az iskola fűtésrendszerét is.

Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte, hogy az idei télen minden energetikai beruházás sokszorosan megtérül az ország iskoláiban. Az elmúlt években több mint hétmilliárd forint értékben újítottak fel iskolákat vagy tornatermeket.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Nagymaroson is számos beruházás valósult meg az elmúlt időszakban: ilyen többek között a strand, a művelődési ház több ütemű felújítása, az egészségház, az óvoda, a polgármesteri hivatal fejlesztése, a templomok, a kerékpárút felújítása. Ezek mellett bringapálya kialakítására, belterületi utak javítására, a nemzetiségi önkormányzatok támogatására, a tornaterem fejlesztésére és orvosi eszközök vásárlására is lehetőség nyílt. Ez együttesen 2 milliárd 705 millió forint, amelyből egyedül a tornaterem megépítése nem valósult még meg, a többi igen.

Az államtitkár hozzátette azt is, hogy soha nem látott kihívások előtt áll a közoktatás, a kormány pedig mindent megtesz azért, hogy majd jól lehessen zárni az iskolai évet.

Hozzászólás
Előző cikkSzüreti mulatságot és Polgárőr Családi Napot tartanak szombaton Letkésen
Következő cikkPályaépítési munkák miatt változik a menetrend a Budapest-Szob vasútvonalon