Rétvári: azért kell tenni, hogy Magyarország függetlenségét senki ne vehesse el

Azért kell tenni, hogy Magyarország függetlenségét senki ne vehesse el, hogy soha ne próbáljanak Magyarországon hatalomba kerülni olyanok, akiknek a támogatása nem Magyarországról származik, hanem külföldről – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő pénteken a Pest megyei Rádon.

A politikus az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen tartott beszédében kiemelte: „ezt a leckét mi többszörösen, néha nyugati, néha déli, néha keleti irányból, de megtanultuk”. Fontos, hogy Magyarország vezetői mindig a magyar emberek érdekeit képviseljék – jelentette ki.

Hangsúlyozta: büszkének kell lenni az ’56-os forradalmárokra, szabadságharcosokra. Kevés nemzet van, amely annyit tett a szabadságáért, „a történelmünkre nagyon büszkék lehetünk” – fogalmazott.

Minden nemzeti ünnepünk a magyar, független, önálló, szuverén állam ünnepe. „Nekünk, magyaroknak mindig az a rész jut a történelemből, hogy amikor mi forradalmat indítunk, az mindig szabadságharc is” – hangoztatta Rétvári Bence.

Kifejtette: forradalom az, „amikor a magyar emberek az elnyomásukból felkelnek”, amikor elég nekik az, hogy valakik elnyomják őket és szabadságot akarnak. A forradalom arról szól, hogy az elnyomók az elnyomóik ellen lázadnak, de a magyaroknak a forradalom szabadságharc is, mert az elnyomók mindig külföldről érkeznek, külföldiek által kerülnek hatalomba – mutatott rá. Hozzátette: „mi, magyarok csak akkor tudjuk szabadon élni a mindennapjainkat, hogyha függetlenül él az ország más hatalmaktól”.

Rétvári Bence szerint bármely hatalom is próbált „minket a részévé tenni vagy függőségben tartani”, azt sohasem közvetlenül tette, hanem mindig volt egy vele együttműködő, kollaboráns réteg, vagyis mindig voltak olyanok, akik az idegen hatalmat kiszolgálták, „és ezért nem volt számukra nagy ár az, hogy az országot kiszolgáltatják egy külső hatalomnak”.

„Kellettek mindig olyanok a külföldi elnyomóknak, akik a saját nemzetükkel szembefordulnak, akik magyarként magyarokra lövetnek, akik magyarként a magyar emberek javát elveszik” – mondta.

A politikus kitért arra: erős vezetőkre van szükség, mert ha egy országnak erős vezetése van, amely kiáll az országért, amely nem fél konfliktust vállalni, amely nem fél néha nemet mondani, akkor „nem tudnak átlépni rajtunk a nagyhatalmak”.
Arról is beszélt, hogy „ma sem élünk könnyű történelmi időket”: sosem gondoltuk volna, hogy a háború fog dúlni a szomszédban, hogy ilyen nehézségekkel fog küzdeni a kontinens, hogy az energiaár ötszörösére-hatszorosára nő. Emellett annak a veszélye is itt van, hogy „újra egy vasfüggöny ereszkedik le Európában, és újra Európa egyik és másik fele között nincs átjárás, nincs kapcsolat, nincs semmiféle együttműködés” – hangsúlyozta.

Kiemelte: remélhetőleg minél hamarabb béke lesz Európában, és „visszaáll egy olyan korábbi békés világ, ahol minden országnak a függetlensége, a békéje sokkal inkább biztosított”.

Forrás: MTI

Hozzászólás
Előző cikk1956 hőseire emlékeznek Vácon is
Következő cikkMár az Ipolydamásd és Helemba közötti híd terhelési próbájára készülnek