A született gyermekek örömére 31 fát ültettek Szokolyán

Szokolyán már hagyomány, hogy a településen élő, az előző évben született gyermekek tiszteletére fát ültetnek. A kezdeményezésnek köszönhetően idén is több tucat japán cseresznyefa került a Fő utcára.

Az Életfa program keretében 21 fát ültettek a 2021-ben született gyermekek örömére, mind az önkormányzat munkatársai, mind pedig a szülők, helyeik közösen. A programban lehetőség van nagyobb gyermekeknek is fát ültetni, idén még 9-en csatlakoztak, így összesen ebben az évben 31 japán díszcseresznye fa került Szokolya Fő utcájára a korábbi évek ültetéseinek folytatásaként.

A fákat kerámiatáblákkal is díszítik, amelyeket évek óta a helyi Matusz Pál készít.

Fotó: Szokolya Hivatalos Oldala

Hozzászólás
Előző cikkElindult az animátorképzés a Váci Egyházmegyében
Következő cikkKét autó ütközött Vácnál szerda reggel