Önkéntesek fejlesztették a zebegényi Napraforgó Óvodát

A nyár végén az Alternatív Közgazdasági Gimnázium közösségi munkán részt vevő lelkes tanulóin kívül számos szülő ajánlotta fel a segítségét önkéntes munka formájában a Napraforgó Óvoda fejlesztéséhez Zebegényben – közölte Ferenczy Ernő alpolgármester.

A szülők és önkéntesek segítségével elbontották a bejárathoz kapcsolódó fa pergolát, lecsiszolták és festették a kültéri játszóeszközöket, illetve felújították a két óvodás csoport avítt mosdó helyiségét. A régi, rozsdás mosdó állványokat kiszerelték és helyettük új mosdókat, illetve csapokat szereltek be. Egyúttal két korszerű és energiatakarékos lámpát is beszereltek a nagy fogyasztású régiek helyére.

Fereczy Ernő tájékoztatójában azt ígérte, hogy az óvoda felújítását tovább folytatják, még most szeptemberben kicserélik az összes fénycsövet korszerű LED fénycsőre, mellyel várhatóan felére fog csökkeni az áramfogyasztás.

Mint írja: folytatjuk az óvoda bejáratának térkövezését a bejárat felé, mert a jelenlegi padlóburkolat a nem megfelelő esővédelem miatt elrohadt és balesetveszélyes lett a gyerekekre nézve. Az óvoda teljes körű felújítását pedig, mely érinti a nyílászárók cseréjét, a hőszigetelést és a napelemek telepítését, 2023. tavaszán fogjuk elvégezni. Jelenleg az épületek tervezési dokumentációjának tervezési folyamata kezdődött el és ennek befejezése után fog elindulni a kivitelezés.

Hozzászólás
Előző cikkBaleset történt Vácdukán a Kossuth úton az óvodánál
Következő cikkIndul a kóspallagi táncházak őszi szezonja