A kormány döntött arról, hogy a téli szünet hosszabb lesz az iskolákban, mint az elmúlt években megszokott volt: december 22-től január 8-ig fog tartani – jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Idén december 21-én kell utoljára iskolába menni és 2022. január 9-e lesz a szünetet követő első iskolai nap – közölte a miniszter, hozzátéve, ez a döntés is lehetővé teszi azt, hogy spóroljanak az energiával.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hozzátette: az őszi szünet „rovására” hosszabbodik meg a téli szünet.
Gulyás Gergely azt is bejelentette: ugyanebben az időszakban kormányzati igazgatási szünetet is el fognak rendelni. Ezekben a napokban kötelezően szabadságot kell kivenniük a kormányzati igazgatásban dolgozóknak, így jelentős spórolásra van mód a közigazgatás területén is – tette hozzá.
A miniszter beszámolt arról is: a kormányülésen az önkormányzatokkal is foglalkoztak, mert a távhőhöz szükséges gázárak is ugrásszerűen megnőttek. Ez sokszor több mint tízszerese, de olyan is van, ahol húszszorosa az eddigi gázárnak, ami az önkormányzatoknak jelentős terhet okoz – mondta.
A kormány ezért Balla György országgyűlési képviselőt (Fidesz) felkérte, hogy miniszteri biztosként koordinálja a pénzügyi és a belügyi tárca, illetve a Technológiai és Ipari Minisztérium részvételével a tárgyalásokat az önkormányzatokkal, minden nagyobb önkormányzat vezetőjével üljön le, és a kisebb önkormányzatok számára is találjon olyan megoldást, amely lehetővé teszi, hogy a következő nagyon nehéz évet az önkormányzatok túl tudják élni.
Forrás: MTI