Így fejlesztené Pencet Kádár Ferenc polgármester-jelölt

Kádár Ferenc, Penc polgármester-jelöltje

Pencen most vasárnap tartják az időközi polgármester választást. A választást egy sajnálatos körülmény indokolja, a tavasz végén ugyanis hosszan tartó betegség után elhunyt Králik József, a település megbecsült vezetője. A hátrahagyott űrt nyolcan is betöltenék, augusztus elején ennyi jelöltet vett nyilvántartásba a választási iroda. Czibere Krisztina, Járai Árpád, Kádár Ferenc, Kiss Balázs, Kovács Gábor, Szpiszárné Laczkovich Éva, Vankó István és Vasas-Babinszki Beáta száll versenybe a szeptember 4-i időközi választási napon. A kampány aktivitást figyelembe véve mindenképpen kitűnt a sorból Kádár Ferenc, jelenlegi képviselő, a szinte állandó személyes jelenlétével, önálló eseményeivel és folyamatos standolásaival, amely által kiderült, hogy nem csak rövid, de konkrét közép és hosszú távú tervei is vannak a település fejlődésével kapcsolatban.

Kádár Ferenc 1968-ban született Erdőszentgyörgyön. 1993 óta él Pencen. Iskoláit Erdélyben végezte, de Magyarországon is részt vett képzéseken. Nős, két gyermek édesapja. 1993 óta Vácon dolgozik, ahol vezetői tapasztalatokra is szert tett. 2019-ben másodszor választották meg a lakók önkormányzati képviselőnek, így 2014 óta dolgozik a településért.

Az elmúlt hat év tapasztalatai alapján a lakosok felé jelezte, hogy több olyan megkezdett beruházás van Pencen, amit a lehető leggyorsabban folytatni kell. Elképzelései szerint:

  • Fel kell újítani a Mikszáth úti volt kisiskola tetőszerkezetét
  • Rendbe kell tenni és ki kell takarítani a teljes kastélykertet
  • A meglévő játszótér mellé egy felnőtt kondiparkot és egy futóparkot szeretne létesíteni, mert ez lehetőséget adna a park teljes használatára, padokkal, pihenőkkel
  • A parkba kerülhetne egy fedett szabadtéri színpad, egy közösségi térrel, amely közepére egy szökőkút kerülhetne
  • A parkhoz köthetően plusz parkolóhelyek kialakítása is szükséges
  • Nagyon fontosnak tartja a falukép kialakítását, a tiszta és gondozott utcák és közterületek meglétét
  • Kiemelt figyelmet kapna a szennyvízhálózat kiépítése, mely szerinte uniós források bevonásával lehetne megvalósítható
  • Az óvoda és a bölcsőde udvarára új kültéri játékokat telepítene, és egy fedett részt is kialakítana, ahol eső esetén is levegőzhetnének a gyermekek
  • Kiemelt figyelmet fordítana a programok szervezésére, mert meglátása szerint ezáltal erősödik a falu közössége
  • Kamerarendszer telepítése segíthetné a közbiztonságot és az intézmények állagmegóvását
  • Pályázatok által minél több út és járda felújítása szükséges
  • Két helyszínre hirdető, tájékoztató pontot telepítene

A penciek kérdéseire válaszolva később bemutatta közép és hosszútávú terveit, ami szerint meg kell oldani a vízelvezetést Pencen és szerinte vízkártervet is szükséges lenne készíteni. Az óvodánál és az iskolánál szükséges lenne egy gyalogátkelőhely létesítése. Amennyiben a szennyvízcsatorna hálózat kiépítése nem lehetséges, úgy alternatív megoldásokat kell keresni. Ezek mellett testvértelepülési kapcsolatot, vagy kapcsolatokat alakítana ki, buszmegállót létesítene.

Elképzelése szerint mihamarabb el kell érnie a településen, hogy minden utcában szilárd útburkolat legyen. Ciklusokon átívelően meg lehetne valósítani a Vác-Rád-Penc bicikliút kiépítését, de ennek a tervezését, pályázati anyagának összeállítását már most el kell kezdeni. A közintézmények energiahatékonyságán is javítani kell közép és hosszútávon. Ehhez is kapcsolódik a közvilágítás felújítása, költséghatékonyabbá tétele LED-es technológiára való áttéréssel.

Miután elmondja elképzeléseit a pencieknek, a végén azért megjegyzi:

A célom egyértelmű: aki Pencen él, jól érezze magát, olyan köztereket lásson, melyek kulturáltak, gondozottak, rendezettek, parkosítottak, virágokkal szépítettek.

Az időközi polgármester választást 2022. szeptember 4-én, vasárnap tartják Pencen. A választásra jogosultak száma 1215 fő, ők a Rákóczi u. 18. szám alatt található Községházán adhatják le szavazatukat.

Hozzászólás
Előző cikkMár Kisnémedi óvodája is rendelkezik a súlyos allergiás reakciók elleni injekcióval
Következő cikkJövő szombaton ismét megrendezik a Duplakanyar Futóversenyt