Keleti varázslat – Kobza Vajk ősi húrokat pengetett Nagymaroson

Van egy hangszer, amit mindenki felismer, ha meglátja. Jellegzetes csepp formájával, az L alakban hátrabicsakló hangolófejjel a húros hangszerek összetéveszthetetlen példánya a lant, amely a középkori Európa talán legszélesebb körben elterjedt instrumentuma. Kevesen tudják, hogy a kontinensre a mórok közvetítésével került, és közvetlen elődje az Úd, a keleti lant, amely mindmáig meghatározza a keleti hangzásvilágú zenét. Ezt mindenki meg is tapasztalhatta, aki ellátogatott augusztus közepén Nagymarosra, ahol Kobza Vajk az egyik Duna-parti kávézó teraszán teremtett zenésztársaival együtt keleti hangulatú estét.

Mit lehet tudni erről a különleges hangzásvilágról, amit ez a hangszer teremt?

Az Úd európai kontinensre vezető útja egészen érdekes volt. Legelőször a mórok hozták be az Ibériai-félszigeten, aztán pedig a Velencei Köztársaságon keresztül. Később három, négy útvonal is kialakult, amelyen át fokozatosan teret nyert ez a perzsa eredetű hangszer az európai kultúrában. A különleges atmoszféra úgy alakul ki, hogy a zene, amit játszunk, az alapvetően improvizatív jellegű. Nagyon befolyásolja a pillanatnyi hangulat, ihletettség, ezért sosem lesz az egyik koncert ugyanolyan, mint a másik.

Így van ez az autentikus közel-keleti zenében is, vagy ez csak rátok jellemző?

Alapvetően így van. Én főként orientális zenét játszom, tehát perzsa, török, örmény gyökerű muzsikát, de tágabb értelemben ide tartozik az egész középkori mediterráneum. Ebben a világban nagy hagyománya volt és van az improvizációnak. Vannak az úgynevezett makámok, amelyek gyakorlatilag hangsorok. Pár százat jegyeztek fel belőlük eddig. Ezek a makámok állandó improvizációs lehetőségeket biztosítanak az előadóknak.

A koncert első felében magyar népdalfeldolgozások is elhangzottak. Bevallom, figyeltem, de csak nehezen csíptem el ismerős dallamokat.

Népdalkincsünk nagy része ősi, ősi képeket idéz meg. Olyan hangsorokból állnak, mondjuk példának a Kiskece lányom címűt, amelyek megzengetnek a hallgatóban valamiféle történelem előtti érzést. Nem véletlen, hogy éppen a Kiskece lányomat olyan sokan feldolgozták már. Mi ezeket a dalokat hangsorokra bontjuk, és improvizatív rétegeket építünk rájuk. Ezáltal felsejlik egy dallam, ami szinte rejtve marad a keleti atmoszférában.

Mennyire közönségbarát ez a műfaj?

Elsőre általában megdöbbenést látok az arcokon, hogy egyáltalán létezik ilyesfajta zene. A második megdöbbenés akkor következik, amikor kibontakozik a befogadó számára, hogy lényegében magyar népdalfeldolgozást hall, miközben teljesen úgy hangzik, mintha perzsa zenét hallana. Ennek a fajta zenélésnek régen hagyománya volt. Legutolsó őrzői az énekmondók voltak. Az ő művészetükben úgymond „nem volt divat” valamit ugyanúgy eljátszani. Hát, ezt a sokáig látszólag elveszettnek hitt kultúrát próbáljuk mi feléleszteni, és fújni a parazsat, ami reméljük lángra kap majd.

MJP

Hozzászólás
Előző cikkJavuló betegbiztonság a váci Jávorszky Ödön Kórházban
Következő cikkSződligeten minden esőzés után kihívás közlekedni a Jégmadár utcában