Családi napot szerveznek Zebegényben

A hétvégén, augusztus 13-án, szombaton színes kulturális programokkal, izgalmas sportrendezvénnyel és bográcsban készült ízletes pörkölttel várják a családokat a Zebegényi Nyugdíjas Klub tagjai.

A zebegényi családi nap délelőtt strandröplabda bajnoksággal kezdődik a rendezvény, majd zebegényi sétával folytatódik, amely során a Dunakanyar „ékszerdobozaként” ismert gyönyörű település épített örökségeivel, nevezetességeivel ismerkedhetnek az érdeklődők.

Örömhír, hogy elkészült a neves erdélyi építész, Kós Károly tervei alapján épített zebegényi Havas Boldogasszony templom történetét bemutató tábla, melynek felavatása 13 órakor kezdődik a templom előtti téren.
14 órakor az ünnepélyes megnyitó és a strandröplabda bajnokság csapatainak díjazását követően a Zebegényi Zabszem Néptánccsoport műsora következik.

Lesz fúvószene, Kispárna mesezenekar és Fabók Mancsi bábszínházával is várják a gyermekeket, akik a rendezvény ideje alatt az ugráló várat ingyenesen igénybe vehetik, mint, ahogy a Játékok Palotája elnevezésű népi játékparkot is.

19 órakor operett előadás kezdődik, a rendezvényt a MadeIn együttes zárja utcabállal, ahol funky és latin zenére táncolhat a közönség.

Zebegény Község Önkormányzata által szervezett rendezvény ingyenesen látogatható, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Forrás: Dunakanyar Régió

Hozzászólás
Előző cikkCsütörtökön indul a Nagy Ipoly-takarítás
Következő cikkÚj csapattagokat keresnek a váci kézilabdás lányok