Zöldliget Média: Még mindig erősen hiányos Sződliget hivatalos weboldala

Még mindig erősen hiányos Sződliget hivatalos weboldala: 15 menüpont teljesen üres, számos aloldalt évek óta nem frissítettek – írja közösségi oldalán a Zöldliget Média, hozzátéve, hogy továbbra sem sikerült Sződliget Község Önkormányzatának befejeznie hivatalos oldalának feltöltését.

A bejegyzésben azt is írják, hogy olyan jelentős menüpontok konganak az ürességtől, mint a „Közbeszerzések”, a „Koncepciók, stratégiák”, az „Elnyert pályázatok”, vagy a „Vizsgálatok, ellenőrzések eredményei”. Hozzáteszik azt is, hogy a közérdekű adatokkal eddig is szűkmarkúan bánt az önkormányzat. Legelőször 2019 végén jelezte a ZöldLiget a hiányosságokat, azóta – számos további jelzés ellenére – sem sikerült a feltöltés, amelyről 2020 februárjában Juhász Béla polgármester úgy nyilatkozott: „Ígéretet teszek (…), hogy záros határidőn belül feltöltjük a honlapot”.

A sződligeti nyilvánosság szűk terében nincsen más platform, adatbázis, ahonnan a polgárok tájékozódhatnának vagy nyomonkövethetnék az önkormányzat munkáját, hiszen nincsen hivatalos községi Facebook-oldal és a Sződligeti Hírforrás kiadványai általában kerülik a honlapon is hiányos kérdéseket – jegyzik meg.

Hozzászólás
Előző cikkÖnkéntes diákok tették szebbé Zebegényt
Következő cikkEgészségnap lesz Csörögön