Medvéről érkezett bejelentés Kismaroson

A közösségi oldalon éjjel terjedt el a hír, hogy medvét láttak Kismarosnál, Börzsönyliget-Morgó kanyarnál. Az esetről hivatalos bejelentés is történt.

„Sziasztok! 0:39-kor medve sétált át a kocsink előtt a Morgó kanyarban! Mindenki figyeljen oda!” – olvasható a bejegyzésben, amelyben jelezte az egyik szemtanú a medve megjelenését.

Az egyik hivatalos bejelentés Jancsó István hivatásos vadászhoz érkezett, aki lapunknak elmondta: egyelőre nem tudja sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy valóban medve jár a térségben, de mivel a medvék viszonylag rövid idő alatt nagy távolságokat tudnak megtenni, nem elképzelhetetlen.

A helyszínre érkezését követően és amint újabb információkat megtudunk, beszámolunk róla.

A hírről beszámolt a szokolyai önkormányzat is, amely figyelemfelhívásában azt írja: “az információ, úgy tűnik igaz lehet! Jelenleg csak a három szemtanú információja áll rendelkezésünkre. Nincsenek bizonyítékok!

De kérjük Önöket, hogy elővigyázatosak legyenek, lehetőleg ne menjenek az erdőbe, külterületi részekre gyalogosan!

Az illetékes Hatóságokat értesítettük!

A medve védett állat!

Legyünk sokkal körültekintőbbek!”

Korábban itt írtunk arról, hogy medvét észleltek a térségben.

A fotó illusztráció, a néhány hete látott medvéről készült.

Hozzászólás
Előző cikkKét túrázót is menteni kellett szombaton térségünkben
Következő cikkHeinczinger Balázs: nekünk nemcsak Nagymaros, de a V4 együttműködés is közös ügyünk