Kamionosok balhéztak az M2-esen – kődobálás lett a vége

Majdnem összeverekedett két kamionos az M2-esen, az eset néhány percre meg is állította a forgalmat. A balhét sikerült elhárítania a Magyar Közút Zrt. mérnökségvezetőjének, aki épp a helyszínen járt. A veszekedés vége kődobálás lett. Mindezt videón is megnézhetik.

Néhány nappal ezelőtt az M2-esen haladt a váci mérnökségünk vezetője – kezdi a történetet mesélni a Magyar Közút az Instagram posztjában.

Mint írják: a szolgálati autójában van fedélzeti kamera, ami elég komoly szituációt rögzített. Két kamionosnak volt egy „kis” összetűzése. Az egyik teherautó éppen felhajtott volna az autóútra, miközben a másik úgy érezte, hogy az elvitte a tükrét. Ezért utóbbi megállásra kényszerítette a másik sofőrt. Ezzel viszont teljesen leállították az M2-es forgalmát. Pont ekkor ért oda a mérnökségvezetőnk, aki melléjük hajtott, kiszállt a járműből és igyekezett megoldani a szituációt. Oroszul tudott kommunikálni az agresszív külföldi sofőrrel és elmondta neki, hogy nincs igaza, a másik nem vitte el a tükrét, a dashcam felvételek is tudják bizonyítani, úgyhogy inkább gyorsan szálljon vissza a kamionjába és haladjon tovább, ne tartsa fel a forgalmat. Ennek eleget is tett, de előtte azért még megdobta a vétlen kamionos szélvédőjét egy kődarabbal, amit már csak utólag látott a felvételeken.

A Magyar Közút közleményében összegezte a történteket és hozzátette: mérnökségvezetőnk határozott fellépésének köszönhetően gyorsan helyreállt a rend az autóúton. Ugyanakkor nagyon fontos kiemelni, hogy vélt vagy valós sérelmeinket ne így próbáljuk meg kezelni, nagyon balesetveszélyes szituációt okozott az agresszív sofőr, könnyen nagyobb baleset is történhetett volna, nemcsak a másik kamionossal szemben, hanem a hirtelen megálló kocsisorban akár ráfutásos esetek is bekövetkezhettek volna.

„Arról nem is beszélve, ha a mérnökségvezetőnk nincs ott, lehet fizikai atrocitásba csap át a dolog. Szóval kezeljük higgadtan és békésen az ilyen eseteket és hívjuk inkább azonnal az illetékes hatóságokat” – kéri a Magyar Közút Zrt.

Az esetről készült videó itt nézhető meg:

https://www.instagram.com/p/CfdT-RdoTMx/

Hozzászólás
Előző cikkRétvári: bármikor lehet igényelni a nyári gyermekétkeztetést
Következő cikkKoncertszenzációval kezdődött Vácott a 38. Régi Zenei Napok programja