Befektetési lehetőségek Nyugat-Nógrádban

Rengeteg fejlesztési lehetőség van Nógrád megyében, amit elsősorban nem a térség vélt gazdasági teljesíményéből vezetnek le szakemberek, hanem a fővároshoz való közelsége indokolhat. A közelmúltban indított új stratégiától azt remélik, hogy a befektetők számára kedvező ajánlatok sikert hozhatnak a megye számára.

Pest megyében működő mikro-, kis- és középvállalatok számára kínál befektetési lehetőséget Nógrád megye. A térségi nyugati területei már a ’90-es évek vége óta kedveltek, elsősorban Rétság, Szügy és Balassagyarmat tudott profitálni Budapest közelségéből.

Azóta számos ipari területtel bővült Nógrád nyugati része, ahol teljes közművesítéssel ellátva várják az elsősorban termelő tevékenységgel foglalkozó vállalkozókat.

A programmal kapcsolatos részletes tudnivalókat és lehetőségeket egy erre a célra létrehozott honlapon is összegyűjtötték, így a vállalkozók könnyebben tudnak tájékozódni az előnyökről.

Nyugat-Nógrádban az M2 Vonzástérség helyi foglalkoztatási paktum keretében valósítják meg a terveket, többek között kutatják a vállalkozók igényeit, a diákokat pályorientációs javaslatokkal látják el, és arra is kíváncsiak a szakemberek, hogy a jelenleg ingázó helyieket milyen feltételek teljesülése esetén tudják lakóhelyükön maradásra bírni.

www.envagyoknograd.hu

Hozzászólás
Előző cikkRétvári Bence: A Közép-Európai országok szava ne csak egy visszhang legyen
Következő cikkSzombattól már az egész országra kiterjed a tűzgyújtási tilalom