Miután több sikeres pályázaton van túl Csővár Község Önkormányzata, melyek révén a település épületei, útjai és nem utolsó sorban játszóterei is megújultak, most a lakossághoz fordultak.
A település hivatalos közösségi oldalán közzétett felhívásukban úgy fogalmaznak: „A pályázati források mellett azonban a közösség összefogására is szükség van ahhoz, hogy Csővár értékeit megőrizzük. Ebben szeretnénk most a lakosság segítségét kérni, hogy közösen újítsuk meg a Barina közparkban a régi játszótéri eszközöket gyermekeink, unokáink örömére. Az összefogás azért is fontos, hogy a játszótér megkaphassa a további működéséhez szükséges engedélyt.
Várunk mindenkit, aki a közösségért tenni szeretne a játszótéri eszközök felújítására, tereprendezésre augusztus 6-án, 8:00 és 13:00 között a Barina közparkban. Részvételi szándékukat kérjük előre jelezzék a hivatal@csovar.hu e-mail címen, hogy felmérhessük, mennyi festékre, csiszolópapírra, eszközre van szükség a munkálatokhoz.”