A közvilágítás lekapcsolásáról indított szavazást Sződliget polgármestere

Lekapcsolják-e Sződligeten a közvilágítást éjfél és hajnali 4 óra között? – erről indított szavazást a helyiek körében Juhász Béla Róbert, a település polgármestere. Mindezt spórolási célzattal. A közösségi oldalon megszólalók többsége ellenzi az ötletet.

„A kormány júniusi döntése szerint „a visszaélések elkerülése érdekében” a rezsicsökkentési szabályok kizárólag a lakossági fogyasztókra vonatkoznak a jövőben, tehát kizárják a kedvezményes árra jogosultak köréből az önkormányzatokat. Mindez augusztus elsejétől lép életbe.” – írja a polgármester a juhaszbela.hu oldalán.

A polgármester javaslatát a Sződliget, ahol jó élni elnevezésű közösségi oldalon is megosztották, ahová szép számmal érkeznek a hozzászólások. Főként ellenzik a lekapcsolás ötletét a helyiek, többnyire a közbiztonság miatt aggódnak. Mutatjuk a véleményeket:

„Remélem ez csak tréfa”

„a világ boldogabbik felén jogállam van , a rendőrség nyomoz és elkapja a tolvajokat. Itt nagyobb lesz az éves kár, mint az összeg amit megspórolnak.”

„ez igy van. Nalunk is lekapcsoljak ejjel 2 es 4 kozott. Ennek kovetkezteben a katalizatorlopasok es autofeltoresek szama megtizszerezodott.”

„Én félek attól, hogy a sötétség leple alatt megnövekednének a betörések és a balesetek is. Ha mindenképpen spórolni kell, akkor inkább a világítási időszak elején és a végén tenném azt. Érdemes lehet megvizsgálni a modernizálását is a közvilágításnak, akár szakaszos cserével, ami most ugyan óriási kiadás lenne, de hosszútávon megtérülne. Alternatív megoldás lehet érzékelőket elhelyezni, így igény szerint lenne világítás ott, ahol éppen mozgás van.”

„Szerintem ez jelentősen megnövelné a betörések, bűncselekmények kockázatát. A kamera se megoldás, akinek feltörik és kifosztják az ingatlanát, annak sovány vigasz… Arról nem beszélve, hogy munkámból kifolyólag sokszor hajnali 2-3 körül megyek haza, vagy indulok munkába, nem hiányzik egy bokaficam, vagy hasonló… A világ „boldogabb fele” (német ismerőseim tudnának mesélni) az átgondolatlan döntéseivel sokat tesz az energiaárak emelkedéséért, jó lenne, ha alternatívát is kínálnának az ilyen helyzetekre…”

„Éjfél és 4 óra között kikapcsolni a közvilágítást nem kellene!”

„Megértem a költségvetési problémát a dráguló energia árak miatt, ez tényleg minden országot foglalkoztat, és valóban Nyugat-Europaban is sok helyen próbálkoznak sok módszerrel.
Így ebben a formában, szerintem közlekedésbiztonsági és bűnügyi kockázatot rejt egy ilyen lépés, arról nem beszélve, hogy az emberek biztonságérzetet komolyan negatívan befolyásolja. Pár, a témával kapcsolatos külföldi cikket elolvastam ma. Sok helyen rövid idotartamokat változtatnak, pl fél órával előbb, fel órával később kapcsolnak a korabbinal. Célravezető érzékelő-vezérelt technológiát alkalmazni, ami akkor kapcsol be és ott, ahol éppen szükséges – forgalom, gyalogos, stb jar. Ehhez nyilván korszerűsítés szükséges, ami penz, de hosszútávon megeri. Vannak települések, ahol korszerűsítették a kozvillt, amivel 65%-ot spórolt pl Biatorbágy, ahonnan én szarmazom. Erről fent is van egy anyag az Öko. honlapjàn. Érdemes lenne picit utanajarni.
A kapcsolast több német telepulesen egyébként az utolso és a reggeli első közlekedéshez (busz, vonat stb) időzítik.
Így magában egy ilyen időszakban ha teljes sötétség lesz, észre sem vesszük, ha valaki 11-kor hazafelé rosszul lesz az utcán, vagy valaki előtt betörési szandekkal fel órát idoznek.
Emellett biztos, hogy ez 24 millió Ft-ot jelent nekünk? Ha éves szinten 36 millió lesz a kozvill, a napi 4 óra a teljes közvilágítás kb 37 %-a, de ez csak egy gyors rapillantas a sötét órák számára havi szinten, ez 13,5 millió kb. Lehet persze, hogy rosszul számoltam.
Érdemes lenne szakértők véleményét is megkérdezni energia, biztonság közlekedési területeken. Ha tudok es jelzed szívesen segít pl a férjem, mint villamos ipari szakember tervezes, illetve
barátaink közlekedés, biztonsag témában tapasztalatokkal.”

A borítókép illusztráció.

Hozzászólás
Előző cikkKishajós stég várja az evezősöket Letkésen
Következő cikkKözösségi pingpong asztalt használhatnak a Rádon élők