Rétvári: 16 orvosi rendelőt és egészségházat sikerült megújítani a választókerületben

Az elmúlt négy évben 1,2 milliárd forintból 16 orvosi rendelőt és egészségházat sikerült megújítani Pest megye 4. számú választókerületében – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán Nagymaroson.

Az elmúlt négy évben 1,2 milliárd forintból 16 orvosi rendelőt és egészségházat sikerült megújítani Pest megye 4. számú választókerületében – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán Nagymaroson.

Rétvári Bence (KDNP), a térség választásokon újrainduló kormánypárti országgyűlési képviselője a felújított egészségház ünnepélyes avatásán arról beszélt, hogy az elmúlt négy évben a választókerületet érintően 7 milliárd forint értékű támogatásról, egészségügyi fejlesztésről döntött a kormány.

Ebből 1,2 milliárd forint 16 orvosi rendelőnek és egészségháznak a felújítását szolgálta – fűzte hozzá.
A politikus kitért arra is, hogy a háziorvosi praxisok havi finanszírozása 2010-ben 867 ezer forint volt, az összeg ez évtől 2,9 millió forintra emelkedett.

„Amíg 4-5 évvel ezelőtt a Dunakanyar rendelőinek, egészségházainak nagy része felújításra szorult, addig mára elmondható, hogy a többségük felújított” – hangsúlyozta az Emmi államtitkára.

Elmondta, hogy a nagymarosi egészségház 99 millió forintból újult meg, új bútorzatot is kapott az épület. Az intézmény felújítása 3-4 évnyi munkát ölelt fel és több pályázati és kormányzati forrásból sikerült megvalósítani – tette hozzá Rétvári Bence.

Heinczinger Balázs (független) polgármester azt emelte ki, hogy az épület az elmúlt 45 évben nem részesült a jelenleginél nagyobb felújításban, és annak idején civil kezdeményezésből valósult meg.
A felújított egészségház áprilisban nyílik meg.

Forrás, fotó: MTI
Borítókép: Dunakanyar Régió

Hozzászólás
Előző cikkFelújítják a Fenyves-hegyi kilátópont padjait Verőcénél
Következő cikkA hétvégi óraátállítás érinti a Budapest–Vác–Szob vasútvonalat