Összefogott Őrbottyán Erdőkertessel az illegális hulladék elleni küzdelemben

Szabó István Őrbottyán polgármestere a közelmúltban a szomszédos Erdőkertes polgármesterével Pásztor Lászlóval egyeztetett, hogy közösen keressenek megoldást a mindkét települést érintő illegális hulladéklerakók ügyére. Évek, évtizedek óta fennálló jelenség az utak, erdőszélek, külterületi útszakaszok mentén eldobált, otthagyott szemét. Ezen a héten hétfőn tíz köbméternyi szemetet gyűjtöttek az Őrbottyáni Gazdasági és Műszaki Ellátó Szervezet munkatársai, a Mátyás király utcában.

Mint Szabó István fogalmaz, jelen pillanatban az egyetlen fegyverük ez, vagyis a felelőtlenül eldobált szemét mások utáni összeszedése. Mely egyrészt időigényes, másrészt pedig költséges feladat is. Megoldás pedig egyelőre nincs más, mert a kihelyezett vadkamerákat az elkövetők ellopják, a földtorlasszal lezárt útszakaszokon átjárnak, a fizikai torlasz sem jelent akadályt. Bizonyító ereje egyedül a tettenérésnek van, ám a kihalt, elhagyott külterületi útszakaszokon észrevétlenül hagyják ott az elkövetők a háztartási, vagy építkezésből származó hulladékot. Szabó István, maga is több tucat szemétszedésben vett részt az elmúlt tíz-tizenkét év során, és noha a mai napig közel legalább tizenöt hely érintett Őrbottyánban, mégis bizakodó, mert a Te Szedd akcióhoz hasonló szemétszedések, valamint a civil kezdeményezések révén legalább az eldobált hulladék mennyisége csökkenő tendenciát mutat.

Milyen megoldásokban gondolkodnak Pásztor Lászlóval, milyen eredménnyel zárult az egyeztetésük?

Erdőkertes polgármesterével úgy véljük, olyan mértéket ölt az illegális hulladék lerakás, mely mindkettőnket, és természetesen a lakosságot is borzasztóan zavarja. Egyeztetésünk alkalmával úgy döntöttünk, hogy tavasszal, április 23-án szombaton, a Föld Napja alkalmával közös szemétszedést fogunk rendezni. A két település határán, a Mátyás király utca környékén elterülő zöld terület kitakarítását céloztuk meg. A jövőt illetően pedig, valamiféle korlátozást tervezünk bevezetni. Felmerült az utca lezárása is, vagy kamera kihelyezése. Azt tudni kell, hogy ez egy gyakorlatilag lakatlan, kivilágítatlan, nem forgalmas útszakasz, ezért nagyon sokan itt szabadulnak meg az szemetüktől.

Van, aki egyszerűen csak otthagyja az erdőszélen a kibontott ablakkeretek. A Gamesz munkatársai most kitakarították a Mátyás király utcában felhalmozott szemetet és Szabó István bízik benne, hogy figyelemfelhívó akciójukkal véget tudnak majd vetni a szemetelésnek.

Van a Mátyás király utca környékén is olyan utca, terület, ahová szemetet dobálnak el?

Igen, több is van a településnek ezen a részén sajnos. Ezzel az utcával párhuzamosan, néhány száz méterre található a Móra Ferenc utca, ahol hasonló a helyzet. Azt el kell mondanom, hogy ezek magánterületek. Magánszemélyek birtokában lévő külterületi ingatlanok, melyek nincsenek bekerítve, így alkalmasak arra, hogy egyes emberek itt szabaduljanak meg a szemetüktől.

Nincs megkötve az önkormányzat keze, tekintettel arra, hogy magánterületeken található a már említett illegális hulladék?

De igen, jogos a kérdés, de ezek a hulladékok nagyon sok esetben az út szélén hevernek. Ahol a leggyorsabban meg tudnak tőle szabadulni. Az ugye meg a mienk. Az az önkormányzatoké. De emlékeim szerint kaptak ott magánszemélyek felszólításokat. Sok esetben, amikor a hulladékvadász alkalmazáson jelöli valaki az illegális hulladék helyét, a jegyző felszólítást küld az érintett terület tulajdonosának, hogy takarítsa el a szemetet.

Ami ezek szerint nem történt meg. Említette, hogy évek óta részt vesznek a Te Szedd mozgalomban, és idén tavasszal is a lakosság segítségével igyekeznek csökkenteni az illegális hulladék mennyiségét. Ez akkor a fő fegyverük ebben a harcban? Mert nevezhetjük ezt annak, ha a kitakarított hely, néhány nap, hét múlva ismét szeméttel van tele, ha jól értem.

Igen, de azt azért el szeretném mondani, hogy a szemét mennyisége évről-évre azért kevesebb. Az elmúlt több mint tíz év alatt magam is számos szemétszedést szervezetem, és vettem részt benne. Sok területet tisztítottunk meg, sosem nézve azt egyébként, hogy éppen magán, vagy közterületen járunk. Nemcsak bosszantó, hanem nagyon komoly környezetkárosító hatása is van ennek a cselekedetnek, így ezzel a módszerrel tudunk egyelőre tenni ellene. Míg sok évvel ezelőtt olyan komoly szeméthegyeket találtunk, amit csak markolóval lehetett felszámolni, ma már azért ez nem jellemző. Ezért is határoztuk el a tavalyi év végén, hogy legalább a Mátyás király utcában elvitetjük a kupac hulladékot mert nem hordanak rá még többet. Tíz köbméter gyűlt össze, és nagyon látványos a kitakarított terület. De említhetném azért azt is, hogy nagy segítségünkre van a polgárőrségünk, a közterület felügyelet. Továbbá számos helyen helyeztek el civilek figyelemfelhívó táblákat, többek között olyan szöveggel, hogy „Ilyen az ember”. Ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy csökkentsük azoknak a területeknek a számát, melyeket szemétlerakónak használnak egyesek.

Szabó István bizakodó, mert azt tapasztalja, hogy a megtisztított területekre kevesebb mennyiségű illegális hulladék kerül. Az áprilisi szemétszedés alkalmával ezt a Mátyás király utca és környéki területet tervezik még alaposabban kitisztítani a lakosság és civil szervezetek segítségével.

Tehát, ha jól értem a legkritikusabb helyszínek, a Mátyás király, Móra Ferenc utca? Ezek azok a helyszínek, amik a szemét eltakarítása ellenére évről-évre ismét tele lesznek szeméttel?

Nem sajnos, ha nagyon szigorúan vesszük, legalább tíz-tizenöt helyszínt mondanék. Az a nehézségünk ugyanis, hogy Őrbottyán nagyon sok utcával csatlakozik a környező településekre, szinte össze is nőttek a települések. Így sok olyan külterületi helyszín van, ahol szinte észrevétlenül le tudják pakolni a szemetet. Vácrátót irányában meg kell említenem egy területet, mely autóval nehezen megközelíthető, és ahova hosszú évek során pakolták le a szemetet, be is nőtte a gaz, de ott akár több száz köbméternyi hulladék is található. Próbáltunk már vadkamerát kitenni, de azt leszedték, vagy nem volt alkalmas a beazonosításra a felvétel. A rendőrök, közterület felügyelők arról tájékoztattak, hogy a tettenérés az egyetlen bizonyító erejű, de ez persze nagyon nehéz. Tehát azt tudjuk tenni, hogy összeszedjük a szemetet.

GRT

Hozzászólás
Előző cikkÁmulatba ejtő! – Elkészültek a vácdukai iskola látványtervei
Következő cikkMegújult a Digitális Jólét Pont az acsai könyvtárban