Klímavédelmi projektek megvalósításában jeleskedik Püspökszilágy

A közel 800 fős Püspökszilágy önkormányzata igazán elismerésre méltó eredményekkel büszkélkedhet, hiszen az elmúlt években 976 millió forint pályázati forrás mellett 2020-ban elnyerte Pest Megye Környezetvédelméért Díjat, 2021-ben a Klímabarát Díjat, a KlímaSztár Díjat és II. helyezést ért el a TÖOSZ LÖGY pályázatán „Önkormányzati jó gyakorlatok innovációk” témakörben. A faluban minden utcát újjáépítettek, valamennyi ingatlan összközművesített, 2 főutcában 1 km-en kicserélték a vízvezeték-hálózatot. A természetvédelmi és a biológiai sokféleség megőrzését célzó LIFE-MICACC és a LIFE LOGOS 4WATERS projekt megvalósítására 330 millió forintot nyert az önkormányzat – tájékoztatta a Dunakanyar Régiót Tordai Sándor polgármester.

A településvezető elmondta, hogy a mindennapi tevékenységükben kiemelt helyet foglal el az eredményes LIFE uniós pályázatok sikeres megvalósítása, melyekben együttműködnek a gesztorfeladatokat ellátó Belügyminisztériummal és a szakmai WWF-fel is.


– Két nagy jelentőségű, mondhatni egyedülálló, környezetvédelmi LIFE éghajlatvédelmi, vízmegőrzési projektben – mint pályázati helyszín – együttműködünk a gesztorfeladatot ellátó Belügyminisztériummal. A projekt megvalósítását a 330 millió forint pályázati forrás garantálja a kiváló szakemberek mellett. A harmadik LIFE projektet most készítjük elő, melynek tervezését 30 millió forinttal támogatta a Miniszterelnöki Hivatal. Terveink és álmaink szerint ezt már Püspökszilágy gesztorságával szeretnénk megvalósítani, ami egyedülálló lenne nemcsak hazánkban, de Európában is – ismerteti Tordai Sándor.


A négyéves időszakot felölelő uniós pályázatok központi témája az éghajlatváltozás, a klímavédelem, a természetvédelem és a vízmegtartás, ami hazánkhoz hasonlóan az egész világon meghatározó feladat.

– A projektben közreműködő felkészült szakemberek tevékenységükkel aktívan kapcsolódnak a falu életéhez, az egymásra épülő pályázatok, a rengeteg környezeti hatásvizsgálat, a tanulmányok helyi hasznosítása mellett hatalmas segítséget nyújtanak a pályázatok előkészítésénél is – emeli ki a polgármester.


Tordai Sándor büszkén mondja, hogy a faluban gyakorlatilag 100 százalékos a közbiztonság, Püspökszilágyon nagyon jó élni, ami azt is jelenti, hogy nagyon rövid ideig vannak eladó ingatlanok. A faluban nagyon jó közösség alakult ki, a pályázatok révén mindenki be fog tudni kapcsolódni az éghajlatvédelembe, a körforgásos gazdálkodásba, aminek köszönhetően soha nem lesz munkanélküliség a településen.


– A falu fejlődésében új lendület hozott az is, hogy Püspökszilágy is bekerült a falusi CSOK-ba, melynek pozitív hatása máris érződik, 6-7 CSOK-os ház épült, melyekbe fiatal, kisgyermekes családok költöznek be. Általuk is kezd fiatalodni és gyarapodni a 800 fős településünk lélekszáma. Kellemes természeti környezet vesz körül bennünket, nagyon egészséges itt élni, amit az is bizonyít, hogy nemrégiben már Püspökszilágy volt a legmagasabb átlagéletkorú település Pest megyében. Három 100 év fölötti polgárunk is élt a falunkban, ami egyedülálló a környező településeken.
Püspökszilágynak van háziorvosa, működik óvoda és alsó tagozatos általános iskola, a felső tagozatos diákok Váchartyánba járnak iskolába.


– Minden feltétel adott a nyugodt élethez, az infrastruktúra-hálózat 100 százalékos, valamennyi ingatlan összközművesített, mind a 17 utcánk újjáépített.


A közeljövő terveiről elmondta: szeretnének bölcsődét építeni és a település 20 évig működő erdei iskolájának épületét úgy átalakítani, hogy be tudják kapcsolni a LIFE projektbe, az éghajlatvédelembe, a turizmus és a rekreációs tevékenység szolgálatába.


– A LIFE 3 projekt kiváló lehetőséget kínál arra is, hogy a körforgásos gazdaság keretében magas színvonalon hasznosítsuk és műveljük helyi „kincseinket” – az erdőt, az állattartást, a növénytermesztést, bio, öko-élelmiszer előállítását – az éghajlatvédelem figyelembe vételével. Erre szeretnénk minél erősebben ráállni és kihasználni azt a központi lehetőséget Magyarországon, hogy a jó úthálózattal közel van a Dunakanyar és Budapest. Egyedülállót akarunk teremteni, de ebben a leglényegesebb, hogy erős legyen a lakosság, hogy ezekben a projektekben – bár mondom, nincs munkanélküliségünk – mindenki megtalálja a helyét – hangsúlyozta Tordai Sándor polgármester, aki szerint a település fejlődése érdekében mindig kimunkált tervekkel kell rendelkeznie az önkormányzatnak, hogy jó eséllyel indulhasson az aktuális pályázatokon.


Forrás: Dunakanyar Régió/Vetési Imre

Hozzászólás
Előző cikkInterjú Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízottal
Következő cikkKülönös kéréssel csengetett be házakba egy idegen Pencen, a rendőrség hamar megtalálta a keresett személyt