Több településen változott a kommunális hulladékszállítás napja

Január elsejétől a térség számos településén változott a kommunális hulladék szállításának napja.

A Váci járásban Csőváron keddről péntekre, Kisnémediben szerdáról hétfőre, Pencen csütörtökről péntekre, Püspökhatvanban keddről szerdára, Rádon hétfőről keddre, Váckisújfalun pedig keddről szerdára módosult a szállítási nap.

A Szobi járásban pedig Bernecebarátiban keddről hétfőre, Tésán keddről hétfőre, Szokolyán péntekről keddre, Perőcsényben keddről szerdára.

A szolgáltató, Duna-Tisza Közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (DTKH) emellett hivatalos honlapján arra hívja fel a figyelmet, hogy a többi településen az eddig megszokott időpont nem változott.

Amennyiben a változásokkal, vagy a hulladékszállítással kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel a lakosságnak, azt a térségben Kismaroson, Nagymaroson és Őrbottyánban is megteheti a honlapon közzétett tájékoztatás szerint. Kismaroson minden héten, csütörtökön nyolc és délután négy óra között a Művelődési Ház kistermében, Őrbottyánban minden hónap első szerdáján délután egy és öt óra között a Hivatal Tanácstermében, Nagymaroson pedig minden héten kedden reggel nyolc és délután három óra között a Maros NKft Telephelyén intézheti ügyeit.

A DTKH tájékoztatása szerint az ügyfélkapcsolati ponton lehetőségük van a teljeskörű ügyintézésre a hulladékszállítással kapcsolatosan, adás-vétel, haláleset miatti átírás, gyűjtőedény méretének változtatása, egyenlegegyeztetés, zsákátvétel, zsákvásárlás ügyében is.

Hozzászólás
Előző cikkKét oltási nap is lesz januárban Rádon
Következő cikkBaleset történt Rád felé – Vácig áll a sor