Az ébredező váci sportélet kezdeti programja az újévben

2022-ben újraindul a váci sportélet, lassan indulnak a felkészülések és az edzések a nemzeti bajnokságokban és országos versenyeken érdekelt sportolók és egyesületek számára.

A Váci NKSE még az ünnepek alatt is a pályán volt

A Váci NKSE női kézilabda együttese kivételt képez a bevezetőben említett felsorolásból. Ugyan pár napot pihenhettek a csapat tagjai, kivéve a kézilabda-világbajnokságon szereplő Kácsor Grétát, de a két ünnep között már bajnoki mérkőzésen kellett helyt állniuk a Duna-partiaknak. A szakmai stáb nagy kihívás előtt áll januárban, hiszen Ottó Katalin edző vezetésével tizenhárom tétmeccsre kell felkészíteni a játékosokat. Hazai kupában és bajnokságban, és az Európa-ligában is komoly mérkőzések várnak a váci lányokra. Legközelebb január 8-án, a Chambray otthonában lép pályára a Váci NKSE az Európa-liga csoportkörében.

Kilenc edzőmeccsel is készül a Vác FC

A harmadosztályban szereplő Vác FC futballcsapata Csank János vezetésével január 4-én kezdi meg a téli felkészülést a tavaszi bajnoki küzdelmekre. Kilenc idegenbeli (!) edzőmeccs is vár a gárdára, amely a kiesés ellen harcol az NB III-ban. Az első bajnoki összecsapásra február 13-án kerülhet sor hazai környezetben.

Asztalitenisz derbi január 9-én

A Váci Reménység asztaliteniszezői már a hét utolsó napjaiban bajnokit játszanak az NB II-ben, a Dunakeszi lesz az ellenfél, igazi derbire kerül sor január 9-én.

A váci sakkozók is készülnek

A váci sakkozók legközelebb január 30-án ülhetnének asztalhoz a másodosztályban a Szigetszentmiklós ellen, de egyelőre kétséges a csapatbajnoki találkozó lejátszása. Ugyanis a következő ellenfél eddig még egyetlen mögöttük hagyott fordulóban sem ült le a sakktáblák mögé.

A váci vízilabdázók az ellenfeleik kisorsolását várják

A harmadik vonalban vízilabdázó Váci VSE második helyen végzett a csoportjában az alapszakaszban, de a középszakaszbeli sorsolásra még várniuk kell, mert más alapszakaszokban még nem dőltek el a helyezések. Erre várhatóan februárban kerülhet sor.

Februárban eveznek először versenyen a váci evezősök

A Váci Városi Evezős Club az edzőterem mellett kültéri foglalkozásokkal is készül majd. Első megmérettetése a tervek szerint a februárban sorra kerülő ergométeres országos bajnokság lesz az evezősöknek.

Újraindul az élet a váci sportban is, már nagyon várják a szurkolók is a küzdelmek folytatását.

(Fotón a Váci NKSE női kézilabda csapata, amint az Európa-liga csoportkörbe jutást ünnepli.)

Hozzászólás
Előző cikkForraltbor-főző versenyt rendeztek Vácon
Következő cikkHetente kétszer biztosan segítettek a kismarosi tűzoltók