A váci vízilabdások második helyen zárták az alapszakaszt

A napokban véget ért a harmadosztályú felnőtt vízilabda bajnokság alapszakasza. A budapesti 2-es csoportban szereplő Váci VSE két győzelemmel a második helyen zárta a küzdelmeket.

Remekül szerepelt ősszel a Váci Vízilabda SE együttese a harmadosztályú férfi vízilabda bajnokságban. Az alapszakaszt kettős győzelemmel zárták a Duna-partiak a Pesterzsébeten megrendezett kettős fordulóban. A pesterzsébeti játéknap első mérkőzésén a Poseidon VSE volt a váciak ellenfele. A budaörsi vízilabdások ellen nagy lendülettel kezdtek, már az első harmadban három gólos előnyt szereztek. A folytatásban magabiztosan vízilabdáztak a váciak és simán megnyerték az összecsapást. A csapatuk két legjobbja, Binder Szabolcs négy, dr. Kiss Ádám három alkalommal talált be az ellenfélnek.

Váci VSE-Poseidon VSE 11-6

A második mérkőzés egyben zárta az alapszakaszt is. Itt a házigazda ESMTK volt az ellenfél. A csoportban sereghajtó pesterzsébetiek ellen még simábban alakult a találkozó. Egy gólzáporos, és látványos meccset vívott egymással a két gárda, ahol a váciak korábban kevesebb lehetőséget kapott játékosai is vízbe szállhattak. A váci gólok szépen eloszlottak, kilencen is betaláltak. Az előző mérkőzés legjobbja, dr Kiss Ádám ismét parádézott, ötször volt eredményes.

Váci VSE-ESMTK 18-11

A Váci VSE az ötcsapatos csoport második helyét szerezte meg és a felsőházi középszakaszban folytathatja a pontvadászatot.

Hozzászólás
Előző cikkKarácsonyi támogatást kapnak a letkésiek az önkormányzattól
Következő cikkKarbantartás miatt több utcában nem lesz áram december 7-én Pencen