Utakat újítanak fel Zebegényben

Több útfelújítási támogatást is kapott a kormánytól Zebegény, így hamarosan megújulhat néhány útszakasz a településen. A Magyar Falu Program keretében mintegy 30 millió forintot, a Belügyminisztérium támogatásának köszönhetően pedig 20 millió forintot fordíthat az önkormányzat a fejlesztésekre.

Támogatói okiratot tudott átvenni településünk a Bartóky József utca és Kossuth utca (fenyves kanyar) szakaszának felújítására – olvasható a zebegényi önkormányzat hivatalos lapjában. Mint írják, a támogatás keretében a Bartóky József utca a Szőnyi István Emlékmúzeumtól megújul a Jánoshegy utca aljáig. A beruházás a Magyar Falu Program keretében tud megvalósulni nettó 29.523.000 forintból.


Ismertették, hogy a kivitelezők kiválasztására a beszerzés megindult és reményeik szerint mihamarabb, amikor az időjárás engedi akkor a kivitelezés is megkezdődik.


Az önkormányzat kéri, hogy amennyiben valaki a felújítással érintett területen valamilyen közműbekötést kíván cserélni, azt lehetőség szerint a beruházás előtt tegye meg.


2020-ban a Belügyminisztérium által kiírt pályázaton is indult Zebegény a Kossuth utca fenyves kanyari szakaszának felújítására és csapadékvíz elvezetésére. A támogatói okiratot 2021-ben vehette át a település, melynek kivitelezését a Bartóky József utcával egyidejűleg szeretnék megvalósítani. A támogatás intenzitása 85 százalék, a teljes beruházás 20.546.480 forintból valósul meg.


Forrás: Fieszl Csaba/Zebegény Község Önkormányzatának Lapja/0627.hu

Hozzászólás
Előző cikkA kosdi óvodában haladnak a korral – webshopban árulják a jótékonysági vásár termékeit
Következő cikkÖtmillió forintot nyert óvodai játszóudvarra Galgagyörk a Magyar Falu program keretében