Nagyon népszerű Pencen az ünnepi fotópont

Ahogy arról már írtunk a térség több településén gyúltak ki a karácsonyi fények, és kerültek ki az ünnepi díszek. Galgagyörkön manók, Kisnémediben Betlehem, Pencen pedig ünnepi fotópont is készült. A település központjában az önkormányzati hivatal bejáratánál elkészült az adventi koszorú, és a fotópont is.

Azért dolgoznak, hogy egyre szebb és hangulatosabb legyen Pencen az adventi időszak

Czibere Krisztina igazgatási előadó, megkeresésünkre elmondta, immár három éve dolgoznak azon, hogy az adventi időszakot szebbé, és a dekorációk által hangulatosabbá tegyék Pencen. Tavaly készítették el először a nagyméretű adventi koszorút.

Idén először Pencen is lesz adventi ablak kalendárium

A közösség közös karácsonyfájának díszítése is immár hagyománnyá vált. Mint kiemelte többen a családnevekkel feliratos díszeiket hozzák el, de az óvodások mellett az általános iskola alsó tagozatos gyermekei is részt vesznek ebben a közös programban. Hozzátette, idén december 11-én szeretettel várják a lakosokat a közös karácsonyfa díszítésre. Azt is elmondta, hogy idén először Pencen is lesz adventi ablak kalendárium. Az első számmal díszített ablak fényei szerdán ki is gyúltak az önkormányzat ablakában.

Az idei újdonságról, az adventi koszorú szomszédságában felállított ünnepi fotópontról (cikk főképe) elmondta, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak a lakosságtól, és rengeteg fotót töltenek fel az itt fotózkodók közösségi oldalaikra, de az önkormányzathoz is elküldik az itt készült képeket. Hozzátette, hogy az adventi dekoráció készítésében két kolléganője Petrik-Dinkó Orsolya közművelődési asszisztens, valamint Farkas Henrietta kulturális ügyintéző is részt vett.

Fotó: Penc Község Önkormányzat Facebook oldala

Hozzászólás
Előző cikkBetlehemet állítottak Kisnémediben
Következő cikkMilliárdos kormányzati támogatásokból indulnak újra Vác és a Dunakanyar települései