Mobil oltópont érkezik Csörögre hétfőn

Szorcsik József, Csörög polgármestere a 0627.hu megkeresésére arról adott tájékoztatást, hogy december 13-án a Béke térre mobil oltópont érkezik fél tízkor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az önkormányzat közös akciójában.

Jansen oltás áll majd rendelkezésre

Várhatóan 120 embert be tudnak oltani aznap Csörögön. Azt is elmondta, hogy Jansen oltás áll majd rendelkezésre. Kiemelte, hogy az oltás felvételéhez TAJ és lakcímkártya, valamint személyi igazolványra lesz szükség.

„Nem kell elmenni Budapestre, Vácra, itt a településünkön, regisztráció nélkül lehet felvenni az oltást”

– fogalmazott Csörög polgármestere.

Harmadik oltással kapcsolatos eljárásrend

Kásler Miklós korábban a Facebookon ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ harmadik oltással kapcsolatos eljárásrendjét.

E szerint, akik első és második oltásnak az AstraZeneca vagy a Jansen oltóanyagát kapták, azoknak mRNS vakcinát illetve Sinopharmot, míg a Pfizer vagy Moderna vakcinával oltottaknak vektorvakcinát és a Sinopharmot tanácsolják emlékeztető oltásnak.

A Sinopharmmal oltottak esetében mind a vektorvakcinák, mind az mRNS alapú vakcinák alkalmazhatóak. Azok, akik első és második oltásnak Szputnyikot kaptak, azoknak mRNS vakcinát illetve a Sinopharmot ajánlják. Az oltóorvos döntése értelmében, ellenjavallat esetén alkalmazható homológ, vagyis az első két oltással azonos oltóanyag is.

Hozzászólás
Előző cikkTovább folytatódik a Pálos Fogadó felújítása Őrbottyánban
Következő cikkÁtadták a felújított haranglábakat Verőcén