Eljutni az eredetihez – karácsonyi üzenet egyházmegyénk főpásztorától

Marton Zsolt váci püspök osztotta meg karácsonyi gondolatait.

„Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!”

Káplánkoromban történt, hogy a plébániatemplom oltárát restaurálták. A XVIII. sz. közepéről való barokk oltárt az évszázadok folyamán újra meg újra átfestették a jóakaratú, de hozzá nem értő hívek. A helyreállítás előtti néhány évtizedben a helyi asszonyok mázolták, a népi megfogalmazás szerint „konyhakredenc fehérre”. A restaurátorok célja az eredeti színvilág helyreállítása volt.


A vezető restaurátor megmutatta nekem, hogyan égetik le egy sajátos technikával az összes festékréteget. Kérdeztem tőle, hogy az eredeti, az első festés nem sérül-e meg így. Azt válaszolta, hogy nem. Minden festékréteg eltűnt, de a legalsó eredeti szépségében maradt meg. Azt mondta a szakember, figyeljem meg a Gondviselés működését: a legelső, az eredeti festés tojástemperával készült. Annak nem ártott a tűz.

Karácsony ünnepén bennünket is vonz az „eredeti”, tudatosan, vagy tudat alatt, de el akarunk jutni a legősibb, leghitelesebb igazsághoz, jósághoz, szépséghez, szeretethez és békéhez. Karácsony éjszakáján egy idillikus kép tárul elénk. Ott van a templomainkban, a templomkertben, számos köztéren, sokunk otthonában, még az üzletek kirakataiban is a betlehem: Mária, a gyermek Jézus, József, a jászol, bárányok, barmok, szamár, angyalok, pásztorok és a napkeleti bölcsek. Az évszázadok pora rakódott rá, többször próbálták átfesteni, vagy letakarni, eltüntetni. Sokszor kamrába, „süllyesztőbe” vagy a szemétbe kerültek vallásos képek, szobrok, feszületek, amelyek karácsony üzenetét voltak hivatottak kifejezni. Mégsem sikerült eltüntetni a betlehemi jászolt, a kis Jézust. Többször retusálták már ezt a képet is. A mindenkori világ számtalanszor próbálta a kisded Jézus babazsúrjává, meséjévé tenni karácsony titkát, de nem sikerült.

Betlehem Szülötte bennünket is hív: menjünk Őhozzá, az élet, az erő, az öröm forrásához. Nem pusztán néhány napos idillre hív, hanem egész életünket betöltő – minden kudarcon és nehézségen átvezető – boldogságra. Persze szükségünk van az idillre is, vágyunk karácsony hangulatára, kell, hogy megpendítse érzelmeink húrját. Ilyenkor együtt van a család, amelyről Ferenc pápa ezt mondja „A háromságos Isten szeretetközösség, és a család az ő élő tükröződése.” (Amoris Laetitia 11.). Igen, karácsony a legmeghittebb ünnepünk. Ilyenkor a legkeményebb szívek is meglágyulnak.

Mégsem szabad megmaradnunk ennél az idillikus képnél. Karácsonykor vissza kell lépnünk a betlehemi események eredeti mondanivalójához. Mint egy restaurátornak, meg kell találnunk az eredeti színeket. Ha rátaláltunk, akkor fog valóságosan hatni az életünkre. Karácsony célja az, hogy bennünk is, személyes életünkben, családunkban megszülessen a Megváltó. Engedjük, hogy a kis Jézus felnőjön az életünkben, váljon Ő életünk irányítójává. Karácsonykor meghív az élet, a család ünneplésre és védelmére. Ettől lesz igazi a karácsonyunk nem csak az ünnep napjaiban, hanem az utána következőkben is.

„Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!”

Legyünk Jászol karácsony napjaiban, ahol megszületik életünk boldogsága: a Megváltónk, Jézus Krisztus. Karácsony hiteles, mindent átható békéjét és örömét kívánom minden családnak, az egyedülállóknak, minden kedves olvasónak!

Marton Zsolt

váci püspök, az MKPK családreferense

Forrás: Váci Egyházmegye
Fotó: vasarnap.hu

Hozzászólás
Előző cikkKigyulladt egy pince Márianosztrán
Következő cikkÓnos eső veszélye miatt adtak ki narancs riasztást térségünkre