Bővült a letkési önkormányzat eszköz és gépparkja

A Magyar Falu Program „Kommunális eszköz beszerzés” 2021. évi pályázatán a letkési önkormányzat csaknem 15 millió forint támogatásban részesült. A fejlesztésnek köszönhetően a település zöldterületeinek és közterületeinek karbantartását magasabb színvonalon, kevesebb idővel és humán kapacitással, de eredményesebben végezhetik majd az önkormányzat munkatársai.

Huszák Tamás polgármester tájékoztatása szerint a frissen beszerzett géppark fő eleme egy 26 lóerős Solis kistraktor lett, melyre elsősorban kedvező ár, érték aránya, a biztos szervízháttér, és kedvező garanciális feltételek miatt esett a választásuk. A kistraktort fűthető fülkével kérték, hogy téli üzemmódban is megfelelő körülmények között használhassák, illetve egy homlokrakodó berendezéssel is fel lett szerelve, hogy a kisebb föld- és rakodási munkálatok elvégzésére is alkalmas legyen.


Ismertette, hogy a szállítmányozási feladatok elvégzését elősegítve beszereztek egy 800 kilogramm teherbírású utánfutót, mely ráfutófékkel szerelt, és hátarafelé billenő raktérrel rendelkezik.


Emellett a település kül- és belterületi útjainak mentén található önkormányzati zöldterületek, árokpartok, cserjések karbantartására beszereztek egy árokpartnyíró, szárzúzó berendezést, mellyel a füves és a vékonyabb fás szárú növényzet egyaránt karbantartható. A téli hóeltakarítási munkák elvégzésére beszereztek egy gumiéllel szerelt 125 centiméteres tolólapot, és egy vontatható seprűadaptert.


A nagyobb területű közparkok, önkormányzati területek egybefüggő füves területeinek fűnyírási, mulcsozási munkáinak elvégzését elősegítve beszerzett az önkormányzat egy Stihl fűnyírótraktort, ami 100 centiméteres vágószélességgel és nagyméretű fűgyűjtővel rendelkezik.


Természetesen nem szeretnénk minden területen összegyűjteni a fűnyesedéket, ezért a fűnyírótraktorhoz mulcsozó-készletet is vásároltunk, hogy ahol csak lehet, szétszórjuk és visszaadjuk a füves területek számára a nyesedéket, szerves trágyaként – ismertette a polgármester.


Az önkormányzati területeken és lakosságtól begyűjtött ágak feldolgozására beszerzett az önkormányzat egy nagyteljesítményű ágdaraboló berendezést is, amely zsákos gyűjtésének köszönhetően az összedarabolt ágakat hálós zsákba darabolja, így azok a megfelelő száradás után felhasználhatók fűtőanyagként.


Szeretnénk a gépeket és eszközöket minél hamarabb, és leghatékonyabb módon a lakosság szolgálatába állítani. A jövőben kidolgozunk egy feltételrendszert, mellyel szeretnénk a településen élők életét megkönnyíteni, és a keletkezett zöldhulladék helyben történő feldolgozását és hasznosítását hosszútávon megvalósítani.

Hozzászólás
Előző cikkKarbantartás miatt több utcában nem lesz áram december 7-én Pencen
Következő cikkHamarosan megnyit a különleges vácrátóti mézeskalács kiállítás, ne hagyja ki!