Az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon munkatársa kapott Szörényi-díjat

Fazekasné Lőrincz Éva fejlesztő pedagógus, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon munkatársa Szörényi-díjat kapott. A Katolikus Szeretetszolgálat Szörényi Gábor jezsuita papról elnevezett díját hálaadó szentmise keretében adták át Budapesten, december 17-én.

Fazekasné Lőrincz Éva neve nem ismeretlen sokak számára a Szobi Járásban. Évek óta az emberekért dolgozik a térségben, munkája mellett aktív szerepet vállal a közösségért.


Az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonban 1998-ban kezdte meg szolgálatát, mint segédgondozó, később munkája mellett megszerezte a hitoktatói diplomáját, így mentálhigiénés feladatokat is ellát.


A Katolikus Szeretetszolgálat idén tizenhárom terápiás munkatársa tevékenységét ismerte el


A díjátadáson Vajda Norbert főigazgató úgy fogalmazott: olyan embereket díjazunk, akik úgy játszanak főszerepet a gondozottak, az otthonok életében, hogy közben a háttérben vannak. Mindannyian olyan személyiségek, akik egy érintéssel is csodákat művelnek” – hangsúlyozta.


Az ünnepség keretéül szolgáló szentmisét Burányi Roland, a Katolikus Szeretetszolgálat lelkipásztora celebrálta. A lelki vezető arról is szólt, hogy sok helyen már szinte keresik, hogy megfelelő embereket találjanak egy-egy díjra, de a szeretetszolgálatnak inkább fordított a gondja: túl sok jó dolgozójuk van, és mindenkit nem díjazhatnak. „Nincs hatszáz díjunk, limitált a széria” – mondta. Roland atya beszélt arról is, hogy fontosak az ilyen kitüntetett alkalmak, mint egy-egy díjátadó, de sokkal lényegesebbek azok a pillanatok, amikor megérintünk valakit, úgy, hogy akár nem is voltunk tudatában.


Jézus ezeket a rejtett érintéseket is látja, amikor a fiatal nővérke befonja a kilencvenéves mamika haját, amikor a szellemi fogyatékos lányt anyaként öleli át a szerető gondozó, vagy amikor az idős, demens nénit, aki folyamatosan beszél a mise alatt, a gondozó mint az édesanyját öleli át. Ezeket a tetteket nem lehet elvárni, pláne megfizetni – hangsúlyozta.


A Szörényi Gábor-fődíjat Küsmödi Teréz, a soroksári Názáret Otthon munkatársa vehette át, aki közel húsz éve az otthon dolgozója.


Rajta kívül tizenkét másik terápiás munkatárs vehetett át Szörényi Gábor-díjat Deli Endre szakmai és Pocsai Valéria gazdasági igazgatótól.


Balázs Anita a dabasi Zárdakert Idősek Otthona terápiás munkatársa, az idős lakók iránti empátiája, toleranciája, emberséges hozzáállása példaértékű.
Kovács Andrea terápiás munkatárs a csákvári Szent Vince Otthonban dolgozik.
Lantosné Berkesi Judit, a solymári Szent József Otthon terápiás munkatársa több helyen dolgozott már vezetőként, ellátottjogi képviselőként.
Oraveczné Safranka Eszter huszonegy éve dolgozik a parádi Szent Ottilia Otthonban, illetve az elődintézményben.
Szabóné Babetta Nikoletta a XXIII. János Otthon munkatársa, gyógytornász-mozgásterapeutája.
Versegi Lászlóné a jászberényi Szent Klára Idősek Otthona terápiás munkatársa.
Wolf Mónika a székesfehérvári Országos Papi Otthon szociális munkatársa.
Zorics Ilona a XXIII. János Otthon Okos Gizella Ház mentálhigiénés munkatársa.
Kovácsné Gajdics Éva a jászapáti Szent Vendel Otthon terápiás munkatársa.
Bartucz Istvánné, a tiszaalpári PAX Otthon terápiás munkatársa.
Magyarné Dancsa Rozália, a lajosmizsei Szent Lajos Otthon munkatársa.


Forrás, fotó: Magyar Kurír

Hozzászólás
Előző cikkLátogatható a sződi Falumúzeum
Következő cikkMódosul a menetrend a Budapest-Szob vasútvonalon