Nagy Feró: Fontos számomra, hogy milyen környezetet hagyok az unokáimra

Nagy Feró számára fontos a környezetvédelem

Az Őrbottyánban élő Nagy Feró és családja számára kiemelten fontos, hogy óvják a környezetet és egy élhető Földet hagyjanak az unokákra.

Már a szelektív hulladékgyűjtéssel elkezdhetjük környezetünk védelmét

A Kossuth-díjas énekest a bolygónk megóvásával kapcsolatban legutóbb a Bors kérdezte. Nagy Feró elmondta, hogy a környezetvédelem a családjukban régóta fontos dolog. Hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen környezetet hagy az unokáira. A feleségével például szelektíven gyűjtik a hulladékokat, de korábban a fiainak is azt tanította, hogy vannak olyan háztartási hulladékok, például elemek, amiket nem dobunk a többi szemét közé a kukába, hanem külön kell őket gyűjteni, ami olyan jellegű, azt leadni.

A gyerekeim az unokáimat is így nevelik, akiknek ezáltal már természetes lesz, hogy nagyobb korukban is odafigyeljenek a bolygóra.

Jó lenne egyre több elektromos jármű a közösségi közlekedésben

Nagy Feró azt is elmondta, hogy fontosnak tartja a klímasemlegességet és azt, hogy minél több fát ültessenek. Emellett szorgalmazza az elektromos járművek térnyerését a közösségi közlekedésben.

Párbeszéd a környezetünk védelméről

A Magyarország zöld úton jár! kampány keretein belül Magyarország Kormánya nemrégiben közzétett egy környezetvédelmi kérdőívet, amit bárki kitölthet a zold.kormany.hu című oldalon.

Magyarország Kormányának célja, hogy egyetértési pontokat hozzon létre a magyarok mindennapjait meghatározó kiemelt ügyekben. Ezek közé tartozik a környezetvédelem is. Ezért indított online párbeszédet annak érdekében, hogy mindenki elmondhassa, mit gondol a környezetvédelem legfontosabb kérdéseiről: többek között az illegális hulladéklerakatok felszámolásáról, a megújuló energia népszerűsítéséről, vagy a zöldenergia közlekedésben való használatáról.

Az online kérdőív kitöltése csak pár percet vesz igénybe. Éljen a lehetőséggel, ossza meg Ön is a témával kapcsolatos véleményét!

Fotó: Nagy Feró és a Beatrice Facebook oldal

Hozzászólás
Előző cikkMegújult a tető, a tornaszoba és új játékok kerültek az Acsai Pitypang Óvodába
Következő cikkVadászat miatt korlátozzák a turistaforgalmat Zebegénynél