Magabiztos előnnyel megy a téli szünetre a Váchartyán KSE

A Pest megyei harmadosztály Északi csoportjának a teljes őszi szezonjában nem talált legyőzőre a Váchartyán KSE együttese, amely veretlenül fordulhat a tavaszi folytatásra.

Ötven perc után három góllal vezettek a Nagymaros ellen

Az előző hétvégén a Nagymaros FC otthonában magabiztos győzelemmel zárta le az őszi szezont a váchartyáni futballcsapat, amely hat ponttal vezeti a pontvadászatot tizenhárom forduló elteltével.

A nagymarosiak ellen mindkét félidőben kék-két találatot szerezve, 4-2-es különbséggel tudott győzni a Lassú Tamás és Fenyvesi Boldizsár Péter által irányított együttes. Ötven percet követően már három gólos előnyben is voltak az idegenbeli találkozón (Lassú, Krasnyánszki Zoltán és Turczer volt eredményes), mégis izgalmas lehetett volna a végjáték. Ugyanis a nagymarosiak kétszer is beköszöntek, egyenlíteni azonban nem sikerült nekik. Az utolsó tíz percben fordulva érkezett Demény és eldöntötte a találkozót a Váchartyán javára. Mondhatni megérdemelt siker született, mint az őszi szezon során oly sokszor a bajnokikon.

Veretlenül, 60 lőtt góllal zárták az őszi menetelést

A Váchartyán 13 forduló alatt 12 győzelem és egy döntetlen mellett egyszer sem szenvedett vereséget. Hatvan alkalommal találtak be az ellenfeleknek és csak 21 gólt kaptak a hálójukba. A második pozícióban álló Csomádi SK előtt hat egységgel vezetnek a téli szünetben.

A góllövőlistát is egy váchartyáni játékos vezeti

A góllövőlistát is egy váchartyáni labdarúgó vezeti, Krasnyánszki Martin 21 alkalommal köszönt be az ellenfeleknek az őszi szezonban. A kiváló formában lévő támadó Püspökhatvani ellen négy, a Püspökszilágy ellen három gólt szerzett. A Gödi SE II, a Kismaros és a Szigetgyöngye ellen duplázni tudott. A 27 éves játékos 2019 óta a Váchartyán labdarúgója és kettős igazolással a Zebegény csapatában futsalozik. (A Nagymaros ellen egyébként nem lépett pályára)

A Váchartyán az őszi teljesítménye alapján mindenképpen a bajnoki cím első számú várományosa, és ha nem lesz forma hanyatlás tavasszal, akkor nem taszíthatják le az együttest a dobogó legfelső fokáról.

Hozzászólás
Előző cikkMárton-napot tartottak a letkési iskolában
Következő cikkRegőczi István lelkész lesz a Váci Polgári Est vendége