Hazai pályán győzte le a váci futballcsapat a Gerjeni SK-t vasárnap az NB III. Közép csoportjának 19. fordulójában. Ezzel eldőlt, hogy akkor a téli szünetet nem tölti a kieső zónában a Duna-parti együttes.
Kötelező volt a győzelem a Vác FC játékosai számára
A játéknap előtt még éppen nem kieső helyet elfoglaló Csank-gárda a tőle egy ponttal és két helyezéssel gyengébb újoncot fogadhatta. Az biztos volt, hogy győzelem esetén sem javíthatnak a mieink a tabellán elfoglalt helyükön, vereség esetén viszont a bajnokság félidejében kieső helyre csúsznak vissza. Csank János, a váciak mestere találkozó előtti nyilatkozatában kiemelte, hogy a szerinte fejlődő csapatától kötelező a győzelem, amellyel „elfogadhatóan végződne az ősz”. Pár sérült mellett az eltiltott Halasi Péter kapus sem állhatott a csapat rendelkezésére.
A fölényben játszó hazaiak a meccs harmadánál szerezték az első gólt, amikor Nagy Zoltán találatával vezetést szereztek. Később növelte előnyét a Vác, hiszen a házi gólkirály – az őszi 23 váci találat közel felét, 11 gólt szerző – Mertse Ábel két perc alatt kétszer is betalált. Így magabiztos, háromgólos előnnyel mehetett szünetre a Vác FC.
Szívpanaszokkal szállították a kórházba a váci játékost a második félidőben
A második játékrész már nem hozott újabb gólokat, az elsőben lerendezte a találkozót gyakorlatilag Csank János együttese. A szünetben hármat is cseréltek ugyan a vendégek, de váciak magabiztosan őrizték előnyüket. Ijedtséget okozott viszont, hogy a váci Fazekas Géza játék közben rosszul lett és a mentő szívpanaszok miatt a kórházba szállította kivizsgálásra. Változást esetleg a játékidő záró negyede hozhatott volna, mert a 69. percben Stefán Tivadar kiállítása miatt megfogyatkozott a váci brigád. Ám az eredmény már nem változott, egy gyengébb képességű ellenféllel szemben aratta szezonbeli negyedik győzelmét a Vác.
19 meccs után a 16. helyen áll a Vác
A csoport 20 együttese tehát túljutott az első bajnoki körön, mindegyik 19 meccset játszott le. A Vác FC ezek közül négyet nyert meg, öt alkalommal végzett döntetlenre és tíz vereséget szenvedett. Huszonhárom szerzett góljára az ellenfelek harminchét találattal válaszoltak. Az így begyűjtött 17 pont a táblázat 16. helyére jogosítja a legénységet. (Emlékeztetőként: egy évvel korábban 21 ponttal a 15. helyen állt a Vác, akkor néggyel több gólt kapott, mint adott.)
Előrehozott tavaszi fordulóval zárul az idei év
A versenykiírás szerint december első vasárnapján egy előrehozott „tavaszi” fordulót is rendeznek. Ezen délután egy órától Vác – Balassagyarmat összecsapásra kerül sor, ám az eredménytől függetlenül biztos, hogy a váci csapat a jelenlegi pozícióban töltik a téli bajnoki szünetet.
A Duna-parti együttes tehát a szezon feléhez érve elkezdte gyűjtögetni a győzelmeket is, és ezzel pedig előre tudott lépni a 16. pozícióba a tabellán a harmadosztályban.
Csank János fiatal együttese egyre jobb képet mutat, remélhetőleg ezt a formát át tudja menteni tavaszra is az együttes a bajnokságban.
Fotó: Vác FC